Maya írta:Sendy írta:Én is így vagyok a patkányokkal. Volt Patríciám az ölbepatkány, imádtam, Tökösöm a világ talán legokosabb patkánya, komolyan értette amit mondtam neki, amit kértem tőle. Arnold a rosszcsont, kis agyvérzéses dinkácskám, és Kicsién a kis genyóka, csupaszív. Mikor Tökös elment, elmagyaráztam neki, hogy most már neki kell Arnoldra vigyázni és tette amit kellett, óvta, segítette a kis agyvérzésest. Én se leszek szerintem soha képest újra patkányt tartani.
Lehet most "hülyének" fogsz nézni, de ez rettentő szép történet volt. Mindig is érdekelt a patkányok közötti kapcsolat, sajnos nálunk alig volt, szerintem Jhonny tudta, hogy milyen beteg, így egyszer se engedte magához közel Jont, gyakran összeverekedtek és külön voltak választva, de velem külön-külön jó kijöttek. Őszintén, el se tudom képzelni milyen lehet egy agyvérzés egy patkánynál, egy embernél tudom milyen tünetei vannak, de egy patkánynál...ijesztő lehetett.
Pénteken pedig megyünk az orvoshoz.
Sikeresen bejelentkeztünk.
Sokat tudnék mesélni a patkánykapcsolatokról.
Tökös egyedül volt, kissé már kamaszodó fiatal felnőttféle. Féltünk, hogy hogyan fog egy fiatallal viselkedni. Levittük az állatkereskedésbe és beraktuk hozzá a kicsit. Adtam be a kezébe szárított fehér halat, mert imádta. Fogta a kölyök kezébe nyomta és elkezdte mosdatni. Nem volt kérdés, hogy a kicsi hazajöhet. Folyamatosan játszott vele, mindig mellette volt, segítette felnőni.
Aztán Kicsiénnek tályogja lett a nyakán, Tökös mindig ment volna hozzá mosdatni, meg nyalni a sebét hogy segíthessen neki.
Amikor Arnold megjött, hasonló volt a szitu. Tökös egyből szárnyai alá vette őt. Csak Arnold maga volt a sátán patkánya. Minden éjjel balhézott. Tökösnek este elmagyaráztam szemtől szembe nézve, hogy valamit kezdjen a kölyökkel éjjel, mert kivágom őket a folyosóra. Éjjel Arnold megint rákezdett.... hallom Tökös magyaráz neki fentről az emeletről. Kis szarházi zörög, dühöng tovább, zajong. Hallom, hogy Tökös izomból rohan le, majd pofozásos hangok, visítás. Visítás, pofozás és magyarázás, visítás, pofozás és magyarázás, aztán elkussolt a gyerek. Onnantól minden éjjel csend volt, vagy elég volt Tökösnek morognia kicsit, és Arnold tudta hol a helye.
Patríciánál megszoktam hogy aludhatok tőle az ágyon, ha ki van engedve, max mellémfekszik, vagy rám, vagy a párnámra, de legtöbbször be a takaró alá és odabújt hozzám. Nos a fiúk.... volt hogy arra ébredtem hogy egy komplett patkányfej van a fülemben és izomból szagol, vagy hogy épp könyékig turkál valamelyik az orromban, vagy hogy épp valaki belepisil a nyitott tenyerembe poénból.... kész voltam tőlük :) És persze mindig a takaróm alá kellett bemenni bunyózni.
Tökösnek egyszer mondtam, mikor okosan nézett, hogy ha érted amit mondok, menj a felső itatóhoz és igyál belőle (volt 3 itatójuk, és ha iszik akkor az 1-2 perc minimum). Rámnézett, elismételtem, majd megfordult, felment a legfelső itatóhoz és belenyalt kettőt. Mondtuk, igyál belőle még kettőt, ha érted. És ivott kettőt.
Mikor már nagyon beteg volt, sírva mondtam neki miközben inhaláltunk szteroiddal, hogy ha tehetném odaadnék pár évet az életemből, csak ő velem lehessen még. Soha nem volt szokása, de akkor belemászott az ölembe és a kezemhez bújt, és nézett rám olyan értelmes szemekkel, hogy még mindig könnyezek ha rágondolok arra a tehetetlenségre. 1-2 nappal később elment hiába rongyoltuk 160-nal át ügyeletre kora hajnalban.
Arnoldnak meg úgy lett agyvérzése, hogy láttuk rajta egyszercsak hogy ferdén tartja a fejét és az arcán is látszott hogy nem fogja fel a dolgokat és torzult az arca picit. Nem olyan volt mint szokott. Sokat szenvedtünk, kapta a gyógyszereket, vitaminokat stb-ket. Egész jól helyrejött, de már sose volt olyan mint előtte, nem volt olyan játékos, és nehezebben értette meg a dolgokat, pl a hívószót, amire mindig ő rongyolt elsőként. Végére meg is süketült pár nap alatt. És nem ez volt a legijesztőbb amivel találkoztam... hanem a gennyes talpfekélye amitől háromszorosára dagadt a lába, már a csont kilógott a húsból mert elfolyosította a fertőzés, hiába kentük amerikából rendelt szuperkrémmel, ezer kenőccsel... de ha kenegettem-mostam neki akkor az agyi folyamatait romboltam, akkor volt hogy fél nap volt míg helyrerázódott. Ha nem kentem, akkor a lába rondult. Az agyvérzés miatt kialakult ferde járása miatt alakult ki nála a fekély. Kicsién meg olyan fertőzést kapott el, hogy fulladt, felemésztette 6 óra alatt az orrlemezeit, úgy kellett ügyeletben kiszívni a véres darabokat az orrából, nem tudott se enni se inni. Küzdött 2-3 napig, aztán feladta, akkor még én küzdöttem érte 20 percenként 1-3 csepp folyadék (infúziós tápanyagos) éjszakánként is 30-60 percenként keltem fel hogy gondozzam, szívtam az orrából a váladékot porszívós szívóval, minden nap orvos injekciózásra, de végül feladta és megfulladt, próbáltam megmenteni melóban, de nem engedte már a szívást, pedig előtte mindig, nem akarta hogy segítsek, a gerincét törte majdnem el úgy tiltakozott. Fülemen volt az orvosunk hogy hogyan próbáljam újraéleszteni, mert a szíve még vert, csak a légzés állt le, a taknyot egyből kiszívtam 2-3 másodperc alatt, iszonyatos mi jött ki szegényből, de nem sikerült visszahozni, talán jobb is neki, ő már nem harcolt, de mivel első napokban még küzdött... valahogy az 5. napra elfogyott az ereje. Onnantól Arnold hirtelen nagyon sokat romlott. A vége majdnem egy zombi volt mikor meghoztam a döntést. Hirtelen romlott ő is 1-2 nap alatt. Hiába kezeltük a tüdejével (ami ugye mycos volt, tipikus patkánybetegség), kezeltem a lábát (jegeltem, kaptam a bivalycuccos fájdalom és gyulladás csillapítókat) és kialakult egy hatalmas tályog a szájában. Hiába röntgeneztük, altatásban átnézték a száját, semmit se találtak soha, aztán egyszer csak beindult az is. Kézből etetgettem kiskanálról kínáltam, de ő küzdött, kijárt a wc-re wczni, tűrte az injekciózásokat is, a jegeléseket, mindent, aztán kapott vélhetően még agyvérzést, mert hirtelen megint nagyon dőlt, és látszott rajta hogy szinte csak alapműködésben él.
A végére egy pici jó is kerüljön, mert eléggé sírásos a sztori:
Arnoldom
eszméletlen arc volt :)
Tökösöm aki imádta a fényképezőgépet... hiszti volt ha nem volt fényképezve. Volt hogy bökdöste a gépet, hogy fényképezzük. Mindig beállt pózba és villanásig mindig mozdulatlan maradt, mint egy modell.
Kicsién pedig a nagy búvárpockányom volt, imádott búvárkodni.
)
Viszont örülök, hogy az aximnak semmi baja, csak kicsit rondácska.(természetesen tudnunk kellett, hogy nem-e törés vagy fertőzés miatt ilyen) Személyes véleményem szerint igaz, hogy bármelyik axival megeshet ilyesmi, de én ezt az albinizmus számlájára írnám.
Olyan érzésem van mintha haldokolna, a ferde gerincéből kiindulva azt gondolom több genetikai bibije is van...
