zuppigabi

Itt megismerheted a többieket, illetve Te is bemutathatod kedvenceidet. Úgy működik mint egy kisebb blog.

Moderátor: Axolotl moderátor

Válasz küldése
zuppigabi
Fórumozó
Hozzászólások: 20
Csatlakozott: 2013.11.01. 20:33

zuppigabi

Hozzászólás Szerző: zuppigabi »

Sziasztok!
Zupkó Gabriella vagyok, 29 éves. Szeretem az állatokat, és szinte mindig volt valami kiskedvencem, többnyire kutya, macska, rágcsáló, madarak. Állatkáimról mindig igyekeztem nagy odaadással, tisztességesen gondoskodni. Jelenleg Hollandiában élek és dolgozom a párommal lassan 3 éve, és ez idö alatt nem volt háziállatom, pedig már nagyon itt lenne az ideje, csak azon vaciláltam mi is lenne a legmegfelelöbb. Na és itt kezdödik az én axis történetem:
A párom imád horgászni, a bolt mellett ahová vásárolni járunk van egy tuti horgászbolt, ami egyben kisállatkereskedés is. Itt láttam meg életemben elöször azt a gyik formájú halat aminek aggancs van a fején :O . Ezek "szarvas halak" annyira csunyák, hogy az már gyönyörü, beleszerettem :D . Kb 3 hete tanulok a gazdi szerepre, tegnap végre berendeztük és feltöltöttük az akváriumot, ma pedig nagy nehézségek árán, de megérkeztek az uj jövevények.

Tudom a bemutatkozásokban nem nagyon illik panaszkodni, én mégis megteszem, remélem nem veszitek zokon és talán tanácsot is tudtok adni. Ma mikor mentünka boltba az axikért egy másik eladó volt bent, és a meritésnél az eggyik axim kiugrott a hálóból. Kb másfél métert zuhant majd csattant a földön, mindezek ellenére azért elhoztam. Viszont a farokrésznél az uszonya beszakadt, más sérülést nem látok rajta. A mozgásuk kiváló, érkezés után pánikszerüen felderitették a terepet majd elbujtak. A trauma miatt én nem mertem nekik enni adni, inkább raktam be 5 zebra halat és 5 kis neont, a létszámuk fogyatkozik rendesen. Sajnos nem vagyok tisztába az etetés mennyiségével. Nekem az eggyik kb 8-10cm (ez a sérült fehér), a másik 5-7cm (vadas). Mekkora "falatokat" adhatok nekik?
Elöre is köszönöm a tanácsokat és hogy itt lehetek!
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: zuppigabi

Hozzászólás Szerző: Maya »

zuppigabi » 49 perccel ezelőtt írta:Sziasztok!
...Kb 3 hete tanulok a gazdi szerepre, tegnap végre berendeztük és feltöltöttük az akváriumot, ma pedig nagy nehézségek árán, de megérkeztek az uj jövevények....
Üdv itt és jó fórumozást!

Huhh hát Hollandia jó messze van, az én fehér Siwon-om is Hollandiából származik gyönyörű egészséges példány, szinte tökéletes vérvonal (igazi tenyészbika), csak épp annyi esze van mint egy marék lepkének. Ilyen ügyi eladóval se találkoztam még... Szerencsés ha egy kis hártyasérüléssel megúszta és mivel még fiatalka hamar be fog gyógyulni (2-3 hónap), viszont nézd meg alaposan nem-e látni rajta valami belső sérülésre utaló nyomot, oldalán egy nagy vörös folt vagy a hasán, esetleg törött láb. Ha semmi látható baja nincs, és sikerült megszokni az új környezetet nem aggódnék. Ilyen fiatalon személy szerint nem szoktam hagyni, hogy élő halat egyenek, a halakat teljesen élve nyelik le, így azok gyakran még verdesnek a gyomorban, ami kis axiknál tud egy kis problémát okozni. Maximum nagyon apró 1cm-es növendék guppikat hagyok, mert egy jó súlyban lévő zebradánió tud csapkondi rendesen. Most pont vannak ekkora méretű növendékeim, naponta esznek, főleg fagyasztott vörös szúnyoglárvát, szerintem nálad maximum fejenként 1 vagy 2 kockát esznek meg. (Nálam a 24 pici 10 kockát, fogalmam sincs fejeként mennyit). Ezen kívül élő vizibolha talán 1 literrel ketten tele lesznek, jó sűrű liter, illetve élő tubifex megy, nálatok nem tudom mekkora adag beszerezhető, magyar viszonylatba szerintem ketten negyed adag tubit. Az hogy mikor vannak tele egyszerű megállapítani, jó kerek a pocakjuk :) , kicsik akkor se szokták abbahagyni mikor tele vannak (sőt néhány felnőtt se), de nálam ha már nem kérnek többet a nagyok, elfordítják a fejüket vagy nem is hajlandóak többet enni. Ha gondolod esetleg rakj fel képeket, mert imádjuk nézegetni őket. Most már nincs kedvem fotózgatni, de holnap(ma) este csinálok képet milyen a teli pocak. :)
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
Avatar
Sendy
MAF tanácsadó:
MAF tanácsadó:
Hozzászólások: 1561
Csatlakozott: 2010.12.04. 23:24
Milyen minőségben vagy a fórumon: Szakértő
Tartózkodási hely: Tatabánya
Kapcsolat:

Re: zuppigabi

Hozzászólás Szerző: Sendy »

zuppigabi » Tegnap, 23:33 írta:Sziasztok!

Szia!

Üdv a fórumon!

Bolti eladók... elképesztőek tudnak lenni, persze megértem, balesetek időnként akadnak, de azért... remélem semmi baja nem lesz. Bele se merek gondolni, hogy az én lovammal mit kezdtek volna, őt kétszemélyes kiemelni, én felemelem, a másik meg tolja még a vízben a segge alá a tálat, és a tálban is két kézzel kell fogni....

A fórumon rengeteg infót találsz, ha facebookon is bejelölsz minket, akkor pedig az újdonságokról azonnal tudni fogsz, terve van véve még pár újdonság, jó pár szakcikk megírása itt a fórumon.

Üdv:
Sendy
Sendy
Minél több embert ismerek meg, annál jobban szeretem és tisztelem az állatokat.
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
zuppigabi
Fórumozó
Hozzászólások: 20
Csatlakozott: 2013.11.01. 20:33

Re: zuppigabi

Hozzászólás Szerző: zuppigabi »

Maya » Ma, 00:49 írta:
zuppigabi » 49 perccel ezelőtt írta:Sziasztok!
...Kb 3 hete tanulok a gazdi szerepre, tegnap végre berendeztük és feltöltöttük az akváriumot, ma pedig nagy nehézségek árán, de megérkeztek az uj jövevények....
Üdv itt és jó fórumozást!

Huhh hát Hollandia jó messze van, az én fehér Siwon-om is Hollandiából származik gyönyörű egészséges példány, szinte tökéletes vérvonal (igazi tenyészbika), csak épp annyi esze van mint egy marék lepkének. Ilyen ügyi eladóval se találkoztam még... Szerencsés ha egy kis hártyasérüléssel megúszta és mivel még fiatalka hamar be fog gyógyulni (2-3 hónap), viszont nézd meg alaposan nem-e látni rajta valami belső sérülésre utaló nyomot, oldalán egy nagy vörös folt vagy a hasán, esetleg törött láb. Ha semmi látható baja nincs, és sikerült megszokni az új környezetet nem aggódnék. Ilyen fiatalon személy szerint nem szoktam hagyni, hogy élő halat egyenek, a halakat teljesen élve nyelik le, így azok gyakran még verdesnek a gyomorban, ami kis axiknál tud egy kis problémát okozni. Maximum nagyon apró 1cm-es növendék guppikat hagyok, mert egy jó súlyban lévő zebradánió tud csapkondi rendesen. Most pont vannak ekkora méretű növendékeim, naponta esznek, főleg fagyasztott vörös szúnyoglárvát, szerintem nálad maximum fejenként 1 vagy 2 kockát esznek meg. (Nálam a 24 pici 10 kockát, fogalmam sincs fejeként mennyit). Ezen kívül élő vizibolha talán 1 literrel ketten tele lesznek, jó sűrű liter, illetve élő tubifex megy, nálatok nem tudom mekkora adag beszerezhető, magyar viszonylatba szerintem ketten negyed adag tubit. Az hogy mikor vannak tele egyszerű megállapítani, jó kerek a pocakjuk :) , kicsik akkor se szokták abbahagyni mikor tele vannak (sőt néhány felnőtt se), de nálam ha már nem kérnek többet a nagyok, elfordítják a fejüket vagy nem is hajlandóak többet enni. Ha gondolod esetleg rakj fel képeket, mert imádjuk nézegetni őket. Most már nincs kedvem fotózgatni, de holnap(ma) este csinálok képet milyen a teli pocak. :)
Köszönöm a jó tanácsokat! Ma reggelre már csak 6 tulélö halacska maradt a 10-böl, remélem jószágaim nem zabálták tul magukat, most kicsit aggódom, hogy talán bajt csináltam az élö hallal... :( Nézegettem nem tünnek vastagabbnak mint tegnap, a halak kb 6-8 mm-esek voltak direkt piciket kaptak, mindenesetre a maradák 6-ot kiszedem. Tubit szereztem be nekik, csak tegnap
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: zuppigabi

Hozzászólás Szerző: Maya »

zuppigabi » 50 perccel ezelőtt írta:....Nézegettem nem tünnek vastagabbnak mint tegnap, a halak kb 6-8 mm-esek voltak direkt piciket kaptak, mindenesetre a maradák 6-ot kiszedem. Tubit szereztem be nekik, csak tegnap
Ha a 6-8mm-esek nyugodtan maradhatnak, azt hittem kifejletteket adsz nekik, mert egy jól megtermett zebradánió 4cm-es vagy annál nagyobb, illetve egy neonhal is 3-4cm-es.
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
zuppigabi
Fórumozó
Hozzászólások: 20
Csatlakozott: 2013.11.01. 20:33

Re: zuppigabi

Hozzászólás Szerző: zuppigabi »

Köszönöm a jó tanácsokat! Ma reggelre már csak 6 tulélö halacska maradt a 10-böl, remélem jószágaim nem zabálták tul magukat, most kicsit aggódom, hogy talán bajt csináltam az élö hallal... :( Nézegettem nem tünnek vastagabbnak mint tegnap, a halak kb 6-8 mm-esek voltak direkt piciket kaptak, mindenesetre a maradák 6-ot kiszedem. Tubit szereztem be nekik, csak tegnap nem mertem adni, nehogy a sok megrázkódtatás miatt bajuk legyen, ezért próbálkoztam a halakkal, gondoltam ha lesz kedvük enni majd levadásszák öket.... Ami megnyugtató, hogy a hártyán kivül én nem látok semmi nyomot, a törzsén van a fehér böre alatt sötétebb árnyék de az a kereskesésben is megvolt, gondolom a bélrendszere látszik át..... Aminek viszont nagyon örülök az a hajszin, a kereskedésben szinte fehér volt, most pedig már van egy kis szine, szerintem jól érzik magukat. A boltban, mikor az akváriumot rendeltem kb 2 hete érdeklödtem, és az eladó elmondta a rendszerüket. A vizi állatoknak egy egész fal polcrendszer szerüen van beépitve akváriumokkal, és egy nagy szürö tisztitja az egészet, illetve minden akinál van egy "ventillátor" ami a vizet hajtja. Magyarán szólva mindenki közös vizbe van tartva 24-24,5 fokon, de azért mindezek ellenére szóltak, hogy az axik a hideget szeretik.... Kicsit ilyenkor én szégyellem magam :\ . Képet természetesen teszek majd fel Mutyiról és Mutyiról :D (ezt a nevet kapták).

Apropó egy fontos kérdés: Mikor feltöltöttük az akit 18 fokos vizet raktam bele, na most ez a hömérséklet 20-22 fok között ingadozik a fütés/szobahömérséklet miatt. 22 fok fölé még nem ment, és igyekszem mindent elkövetni, hogy ne is menjen. Tudom, hogy még ez talán belefér. De szerinted kell emiatt aggódnom, vagy igyekezzek kitalálni valamit ami 20 fokon tartja öket, vagy esetleg hagyhatom igy az egészet?

UI: Rendetlenkedik a laptopom és egy jó rész lemaradt, elnézést
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: zuppigabi

Hozzászólás Szerző: Maya »

zuppigabi » 32 perccel ezelőtt írta:Apropó egy fontos kérdés: Mikor feltöltöttük az akit 18 fokos vizet raktam bele, na most ez a hömérséklet 20-22 fok között ingadozik a fütés/szobahömérséklet miatt. 22 fok fölé még nem ment, és igyekszem mindent elkövetni, hogy ne is menjen. Tudom, hogy még ez talán belefér. De szerinted kell emiatt aggódnom, vagy igyekezzek kitalálni valamit ami 20 fokon tartja öket, vagy esetleg hagyhatom igy az egészet?

UI: Rendetlenkedik a laptopom és egy jó rész lemaradt, elnézést
Ha 22 fokon tudod tartani az tökéletes nekik.
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
Avatar
Sendy
MAF tanácsadó:
MAF tanácsadó:
Hozzászólások: 1561
Csatlakozott: 2010.12.04. 23:24
Milyen minőségben vagy a fórumon: Szakértő
Tartózkodási hely: Tatabánya
Kapcsolat:

Re: zuppigabi

Hozzászólás Szerző: Sendy »

Maya » 16 perccel ezelőtt írta:

Az ingadozás nem számít ha nem 10-20 percenként van 3-4 fok ingadozás. Gondolom éjszaka mondjuk 20 fokos a vízük nappal felmelegszik 22-re akkor az még teljesen jó, kicsit utánozza a természetes közegüket. 24 fölé nem mehet.
Sendy
Minél több embert ismerek meg, annál jobban szeretem és tisztelem az állatokat.
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
zuppigabi
Fórumozó
Hozzászólások: 20
Csatlakozott: 2013.11.01. 20:33

Re: zuppigabi

Hozzászólás Szerző: zuppigabi »

Sikerült készitenem néhány képet a nagy menekülés közben, ugyanis a fotózáshoz felkapcsoltam a villany, ami elég kellemetlenül érintette öket.
Elképzelhetö, hogy paranoiás vagyok, ugyanis az elöbb olvasgattam a gombás topic-ot, na most a vadas szinü axi egész teste olyan hamvasnak tünik. Ez normális? Illetve van a fején egy hamvasabb folt (a képeken látni fogjátok), viszont nem emelkedik ki a testéböl semmiféle pamacs és a haján sincs szöszmösz szerüség, csak egyszerüen egy folt ami fehéres. A kérdés az hogy vajon gomba vagy nem gomba???
A tiétekhez képest szerintem még elég ramatyul néznek ki, de remélem hamar összeszedik magukat. Szivesen fogadnék minden olyan tanácsot, amivel kicsit ki tudnám öket kupálni. Köszönöm!
Csatolmányok
SDC13197.JPG
SDC13197.JPG (1.67 MiB) Megtekintve 5745 alkalommal
SDC13195.JPG
SDC13195.JPG (1.7 MiB) Megtekintve 5745 alkalommal
SDC13193.JPG
SDC13193.JPG (1.68 MiB) Megtekintve 5745 alkalommal
az a bizonyos hamvas folt
az a bizonyos hamvas folt
SDC13192.JPG (1.68 MiB) Megtekintve 5745 alkalommal
SDC13191.JPG
SDC13191.JPG (1.69 MiB) Megtekintve 5745 alkalommal
SDC13186.JPG
SDC13186.JPG (1.69 MiB) Megtekintve 5745 alkalommal
Itt látszik a fehér szakadt hártyája
Itt látszik a fehér szakadt hártyája
SDC13183.JPG (1.71 MiB) Megtekintve 5745 alkalommal
Avatar
Sendy
MAF tanácsadó:
MAF tanácsadó:
Hozzászólások: 1561
Csatlakozott: 2010.12.04. 23:24
Milyen minőségben vagy a fórumon: Szakértő
Tartózkodási hely: Tatabánya
Kapcsolat:

Re: zuppigabi

Hozzászólás Szerző: Sendy »

zuppigabi » 13 perccel ezelőtt írta:Sikerült készitenem néhány képet a nagy menekülés közben, ugyanis a fotózáshoz felkapcsoltam a villany, ami elég kellemetlenül érintette öket.
Elképzelhetö, hogy paranoiás vagyok, ugyanis az elöbb olvasgattam a gombás topic-ot, na most a vadas szinü axi egész teste olyan hamvasnak tünik. Ez normális? Illetve van a fején egy hamvasabb folt (a képeken látni fogjátok), viszont nem emelkedik ki a testéböl semmiféle pamacs és a haján sincs szöszmösz szerüség, csak egyszerüen egy folt ami fehéres. A kérdés az hogy vajon gomba vagy nem gomba???
A tiétekhez képest szerintem még elég ramatyul néznek ki, de remélem hamar összeszedik magukat. Szivesen fogadnék minden olyan tanácsot, amivel kicsit ki tudnám öket kupálni. Köszönöm!
Nem szeretnélek elkeseríteni, de tényleg nagyon nagyon rossz állapotban vannak.
1. alultápláltak kicsit, heti egyszer csirkemájat jó volna adni nekik, mellé mehet az élő tubi, minőségi vörösszúnyoglárva, és én adnék kiegészítőnek, nasiként jbl novolotl axitápot a kicsit nem az xl változatot (értékes vitaminok, növényi részek is vannak benne). Javasolt volna jbl atvitol vitaminkészítmény alkalmazása is.
2. kopoltyúk: siralmas állapotban vannak, láthatóan egymásnak leharapták, rossz volt a víz is ahonnan vannak
3. hamvasság... a képek nem tudom mennyire csalókásak, de olyasminek tűnik rajta mint aki pl vedlik, vagy hőgutája volt, vagy sokat volt szárazon és nyálkaleválása van, szóval nem igazán gombásan néz ki. Persze ellenőrizni könnyen le lehet, metilénkék oldattal 2 mg/ml-essel. Ha ennyire az egész állat gombás lenne, akkor maximum pár napig élne még.
4. dekoráció és aljzat: sikerült beleválasztanod a tiltólistásokba. Ez a kavics eltömítheti a bélrendszerüket, azonnal kiszedném, már így is több lesz bennük a kelleténél, épp ma is volt itt a fórumon eset, hogy kavicsokat kakilt szerencsétlen állat. A dekorációs sziklaelemek nem tudom miből vannak, de sérülésre adnak lehetőséget, túl éles részeik vannak, kivenném.
5. fehérke hártyaszakadása rendbe fog jönni 1-2 hónapon belül

Az állatokon látszik, hogy nem a legjobb tenyészetből valók, és hogy borzalmas körülmények között tartották őket. Ha szerencséd van akkor semmi olyan betegségük vagy betegséghajlamuk nincs, ami később komoly gondot okozna. Szaporításra semmi esetre se ajánlom őket ha különneműek.

Szóval sok gondoskodásra, jó körülményekre és szeretetre van szükségük nagyon sokra, és rendbe fognak jönni. Rendszeresen jelentkezz képekkel és hogy mi van velük, és segítünk.
Sendy
Minél több embert ismerek meg, annál jobban szeretem és tisztelem az állatokat.
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
zuppigabi
Fórumozó
Hozzászólások: 20
Csatlakozott: 2013.11.01. 20:33

Re: zuppigabi

Hozzászólás Szerző: zuppigabi »

Koszönöm a tanácsokat, és megfogadom. Igyekszem minden töllem telhetöt megtenni. Jelenleg csirkemáj nincs itthon, csak mellfilé, de majd mindent beszerzek. Azért kicsit megnyugodtam, hogy nem valószinü hogy gomba, hiszen az egész teste... Minden esetre bizom benne, hogy rendbe jönnek, jelentkezem rendszeresen, és a továbbiakban is hálás lennék a hasznos tanácsokért.
Avatar
Sendy
MAF tanácsadó:
MAF tanácsadó:
Hozzászólások: 1561
Csatlakozott: 2010.12.04. 23:24
Milyen minőségben vagy a fórumon: Szakértő
Tartózkodási hely: Tatabánya
Kapcsolat:

Re: zuppigabi

Hozzászólás Szerző: Sendy »

zuppigabi » 3 perccel ezelőtt írta:Koszönöm a tanácsokat, és megfogadom. Igyekszem minden töllem telhetöt megtenni. Jelenleg csirkemáj nincs itthon, csak mellfilé, de majd mindent beszerzek. Azért kicsit megnyugodtam, hogy nem valószinü hogy gomba, hiszen az egész teste... Minden esetre bizom benne, hogy rendbe jönnek, jelentkezem rendszeresen, és a továbbiakban is hálás lennék a hasznos tanácsokért.
Nyugi, nagyon aggódni nem kell, olvasgasd a fórumot nagy lelkesedéssel, és ha megfogadod a tanácsokat, akkor nem történhet semmi nagy baj ami felróható lenne Neked...
Sendy
Minél több embert ismerek meg, annál jobban szeretem és tisztelem az állatokat.
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
zuppigabi
Fórumozó
Hozzászólások: 20
Csatlakozott: 2013.11.01. 20:33

Re: zuppigabi

Hozzászólás Szerző: zuppigabi »

Sendy » Ma, 19:02 írta:Nyugi, nagyon aggódni nem kell, olvasgasd a fórumot nagy lelkesedéssel, és ha megfogadod a tanácsokat, akkor nem történhet semmi nagy baj ami felróható lenne Neked...
Én nagyon bizakodom, szerintem még mindig jobban jártak velem mintha ott maradtak volna... 2 hetente töltök majd fel képeket, kiváncsi leszek hogy alakulnak...
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Teli pocak

Hozzászólás Szerző: Maya »

Itt vannak az ígért képek, a sárga vödrösek egy nagyjából etetés előtti, normális állapot. A másik két rosszabb minőségű etetés utáni(/közbeni), amikor teljesen pufókok lesznek és a has szélessége majd eléri a fejükét, a nagy kopoltyúktól annyira nem is látni, de ilyenkor majdnem olyan széles mint a fejük. A képek csalókák a picik 12-16cm között mozognak. :)
IMG_6847.JPG
IMG_6847.JPG (533.61 KiB) Megtekintve 5729 alkalommal
IMG_6848.JPG
IMG_6848.JPG (514.73 KiB) Megtekintve 5729 alkalommal
IMG_6849.JPG
IMG_6849.JPG (444.47 KiB) Megtekintve 5729 alkalommal
IMG_7263.JPG
IMG_7263.JPG (512.77 KiB) Megtekintve 5729 alkalommal
IMG_7267.JPG
IMG_7267.JPG (498.92 KiB) Megtekintve 5729 alkalommal
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
zuppigabi
Fórumozó
Hozzászólások: 20
Csatlakozott: 2013.11.01. 20:33

Re: Teli pocak

Hozzászólás Szerző: zuppigabi »

Maya » Ma, 01:33 írta:Itt vannak az ígért képek, a sárga vödrösek egy nagyjából etetés előtti, normális állapot. A másik két rosszabb minőségű etetés utáni(/közbeni), amikor teljesen pufókok lesznek és a has szélessége majd eléri a fejükét, a nagy kopoltyúktól annyira nem is látni, de ilyenkor majdnem olyan széles mint a fejük. A képek csalókák a picik 12-16cm között mozognak. :)
Ezek öten mekkora mennyiséget esznek meg? Ha tudnál az adagrol fényképet küldeni nagyon megköszönném.
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: Teli pocak

Hozzászólás Szerző: Maya »

zuppigabi » Ma, 19:29 írta:

Azóta már csak négyen vannak abba az akváriumba, a képen egy átlag nutellás kupak van a méretarány miatt plusz egy vonalzó is, most hogy látom kb. 3-4 kocka vörös szúnyoglárva lehet. (http://www.aquarist-classifieds.co.uk/p ... 120158.jpg - ez a fajta) De hangsúlyozom, hogy ők ideális testsúllyal rendelkeznek, nem kell hízniuk, csak fenntartani a jelenlegit és növekedni. Ők életük első napjától fogva mindennap kaptak enni, egy nap se aludtak el üres gyomorral. Ezen kívül hetente egyszer megesznek 24-en 3 liter vizibolhát (ilyenkor ugyanúgy kapnak mellé vacsit) és hetente mindegyikük 2-3 kis falat májat (nagyjából fél centis cafatok), máj mellé is kapják a normál vacsijukat. Ezen kívül talán kéthetente (ahogy kapok) élő tubifex, ilyenkor csak azt. Második kép főként Sendy-nek szól, a gagyi fajta is gyönyörű vörös és nincs benne egy elhalt se, Ruto-hoz képest annyi a különbség (amit szemmel látni), hogy a lárvák maguk kisebbek és vékonyabbak.
1.JPG
1.JPG (503.96 KiB) Megtekintve 5715 alkalommal
2.JPG
2.JPG (518.36 KiB) Megtekintve 5715 alkalommal
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
zuppigabi
Fórumozó
Hozzászólások: 20
Csatlakozott: 2013.11.01. 20:33

kaja!

Hozzászólás Szerző: zuppigabi »

Halihó!!!
Megintcsak kérdéseim merültek fel!
Elöre is elnézést szeretnék kérni, azért mert valószinüleg nem ide kellene irnom, hanem az etetés topicba, de mivel itt vannak az elözmények ezért....
Szóval, igyekszem minden élelmiszerböl minöségit és élöt biztositani a rehabilitációhoz az axik számára.
Történet: Vasárnap esti menü tubi volt (élö jól átmosva stb.) esszegettek belölle immel ámmal de nem durrantak ki, (nálunk este van etetés) reggel kivettem a maradékot, nem akartam, hogy ott maradjon (a viz tiszta maradt ).
Tegnap a menü friss cs.máj fejenként 1 db kb 0,5x0,5 cm-es kockát ettek (kedvenceim kb 7, 10 cm-esek), következö kináláskor elvették a csipeszböl de kiköpködték és ez igy ment egy kb fél óráig :\ . Mivel én ezt keveslem, és berágtam rájuk, tettem be élö vörös szunyoglárvát hátha..., kb fele(lehet kicsit több) annyit mint amit a Maya képén láthatunk. Hozzá se szagoltak, reggelre a mennyiség minimálisan csökkent (8 órára), délutánra (17-kor értem haza) a fele hiányzik. Keveslem, bár a pocijuk nagyobb mint volt de lehetnének mohóbbak, sokat segitene :$ .
A mai menü a maradék lárva lessz, és persze kinálgatok haldarabokat. Szeretném megtudni lehet e baj belölle, ha egyszer egy hétnél gyakrabban kapnak májat, mellfilét, illetve ha mindennap kinálgatnám öket fagyaszott haldarabbal?

Még egy kérdés: a betegségek részben olvastam, hogy Sendy kérdezte az eggyik gyengélkedö axi gazdiját, hogy nem e fehér az állat kakija. A továbbiakban nem derült ki, hogy mire utalhat a fehér széklet. Mire?

Köszönöm.
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: kaja!

Hozzászólás Szerző: Maya »

zuppigabi » Ma, 20:33 írta:Halihó!!!

Húú, az előbb írtam, egy kellően hosszút az etetésről baxter-nél. Amit nem ajánlanék, a haldarabok (nálam 6 felnőtt axi van, mind utálja, növendékek sose ettek belőle). Amit jó lenne ha megennének, élő vörös szúnyoglárvát próbáltad már (beszerezhető-e nálatok), kicsik (ők már azért annyira nem) inkább a mozgó kajára mennek, nálunk ami nagy favorit még az élő daphnia=vizibolha, imádják vadászni, viszont ezt nem szabad fagyasztottba adni mert azt nem eszik meg.

Én úgy raknám össze az étrendjüket, hogy legalább 5-6szor vörös szúnyoglárva (fagyasztott v élő), 1-2szer élő vizibolha, 1-2szer megpróbálhatod az élő tubifexet, ha megeszik, illetve ilyen különleges esetekbe (mikor hízni kell) heti egyszer kaphatnák májat és heti egyszer mellet (Sok nyers hús ilyen fiataloknak nem túl jó). Ilyen piciknél még nem szabadna előfordulnia nem evésnek... Ha pedig végképp nem hajlandóak enni és láthatóan nincs is étvágyuk (megse szagolják a kaját), a vízben/szűrésben keresném a hibát.

Amire utal, hogy hatalmas probléma van az állattal, a fehér nyálkás széklet emésztési problémákra akár bélgyulladásra utalhat, gyomor problémára, fertőzésre. Ha ilyen széklete van az állatnak, nagy valószínűséggel beteg is. Ilyenkor érdemes állatorvoshoz fordulni, aki kenetmintát vesz, megállapítja a problémát(baktériumot) és kiötlenek valamilyen gyógymódot. Dióhéjban, röviden, talán még Sendy is hozzáfűz majd valamit.
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
Avatar
Sendy
MAF tanácsadó:
MAF tanácsadó:
Hozzászólások: 1561
Csatlakozott: 2010.12.04. 23:24
Milyen minőségben vagy a fórumon: Szakértő
Tartózkodási hely: Tatabánya
Kapcsolat:

Re: kaja!

Hozzászólás Szerző: Sendy »

Maya » Tegnap, 22:34 írta: Dióhéjban, röviden, talán még Sendy is hozzáfűz majd valamit.
A tubifexről nekem olyan nagyon rossz véleményem nincs, de csak az élőről. Csipsz jellegű finomság, tömik magukba amíg csak találnak, hizlaláshoz tökéletes. Ha ez nem válik be és vörösszúnyoglárvával (pl ruto márka szerintem az egész euban kapható) sem eszik magukat tele rendesen, akkor ott komoly probléma van. Lehet ez szűrés vagy vízminőségi probléma, ez a szerencsésebbik, vagy te is belenyúltál a tipikus emésztőrendszeri problémás axivérvonalba.
Sorra lehet venni az akvárium felépítését, a technikát, minden paramétert, hátha kiderül valami. De akkor az úgy néz ki, hogy akvárium mérete, vízmagasság, elhelyezése a szobában, hány fok a szoba, hány fok a víz, milyen hőmérővel mérve, hány féle hőmérővel megmérve, van-e levegőztető, ha igen milyen márka és típus, szűrő melyik márka, típus, milyen szűrőanyag, menni fényt kapnak, vízbemérések: GH, KH, vezkép, NO3, NO2, NH3/NH4, Cl első körben de nem ártana még Cu, Fe...
A fehér nyálkás széklet bélbetegség tünete, eddig még jó nem sült ki belőle sajnos.
Sendy
Minél több embert ismerek meg, annál jobban szeretem és tisztelem az állatokat.
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
zuppigabi
Fórumozó
Hozzászólások: 20
Csatlakozott: 2013.11.01. 20:33

Re: kaja!

Hozzászólás Szerző: zuppigabi »

Sziasztok!

Azt hiszem a drágáim a kész átverést játszák velem hála istennek! A tegnapi hal elmaradt, nem kellett egy falat sem :| , reggelre viszont nem maradt egy szem lárva sem, tehát megjött az étvágy :D . Raktam be még egy adagot, hiszen hizókura van, csipegettek belölle rendesen. A fehér kakit azért kérdeztem mert az elsö pár alkalommal a székletük olyan szürkének tünt inkább (mintha megszórták volna porcukorral), de mostmár normális. Ma pl a vadaska bemászott a lárvák közepébe, madj nyomott oda egy "brióst".
Köszönök mindent.
Avatar
baxter
Fórumozó
Hozzászólások: 43
Csatlakozott: 2013.07.31. 22:04
Tartózkodási hely: Pest megye

Re: kaja!

Hozzászólás Szerző: baxter »

zuppigabi » Tegnap, 17:43 írta:Sziasztok!

Azt hiszem a drágáim a kész átverést játszák velem hála istennek! A tegnapi hal elmaradt, nem kellett egy falat sem :| , reggelre viszont nem maradt egy szem lárva sem, tehát megjött az étvágy :D . Raktam be még egy adagot, hiszen hizókura van, csipegettek belölle rendesen. A fehér kakit azért kérdeztem mert az elsö pár alkalommal a székletük olyan szürkének tünt inkább (mintha megszórták volna porcukorral), de mostmár normális. Ma pl a vadaska bemászott a lárvák közepébe, madj nyomott oda egy "brióst".
Köszönök mindent.
Szia!

Megnyugtató, hogy nem csak a mi szörnyikéinknek jó szokása a "megterített asztalnál való kábelfektetés". :D
üdv:
baxter
zuppigabi
Fórumozó
Hozzászólások: 20
Csatlakozott: 2013.11.01. 20:33

másfél hét után

Hozzászólás Szerző: zuppigabi »

Hali!

Kedvenceim másfél hát után! Várom a véleményeteket a változásról, ha van.
Sendy! A vadas szinü a problémás, igyekeztem mindenröl jól látható képeket csinálni de sajnos nem sikerült.
Csatolmányok
SDC13230.JPG
SDC13230.JPG (1.68 MiB) Megtekintve 5675 alkalommal
SDC13229.JPG
SDC13229.JPG (1.7 MiB) Megtekintve 5675 alkalommal
SDC13228.JPG
SDC13228.JPG (1.69 MiB) Megtekintve 5675 alkalommal
SDC13227.JPG
SDC13227.JPG (1.69 MiB) Megtekintve 5675 alkalommal
SDC13224.JPG
SDC13224.JPG (1.7 MiB) Megtekintve 5675 alkalommal
SDC13222.JPG
SDC13222.JPG (1.72 MiB) Megtekintve 5675 alkalommal
SDC13218.JPG
SDC13218.JPG (1.71 MiB) Megtekintve 5675 alkalommal
SDC13216.JPG
SDC13216.JPG (1.66 MiB) Megtekintve 5675 alkalommal
zuppigabi
Fórumozó
Hozzászólások: 20
Csatlakozott: 2013.11.01. 20:33

Re: másfél hét után

Hozzászólás Szerző: zuppigabi »

A képen látható bögre füle csak megtévesztés, a kiemeléshez szoktam óvatosan használni. Az állatkereskedésben tapasztaltak óta, előitéleteim vannak a hálóval kapcsolatban.
Csatolmányok
SDC13214.JPG
SDC13214.JPG (1.7 MiB) Megtekintve 5675 alkalommal
zuppigabi
Fórumozó
Hozzászólások: 20
Csatlakozott: 2013.11.01. 20:33

:D

Hozzászólás Szerző: zuppigabi »

:D
Csatolmányok
SDC13244.JPG
SDC13244.JPG (1.71 MiB) Megtekintve 5660 alkalommal
SDC13237.JPG
SDC13237.JPG (1.67 MiB) Megtekintve 5660 alkalommal
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: :D

Hozzászólás Szerző: Maya »

Wow! Nagyon szépek lettek! Mi történt? :D Ha egyszer beindul a kopoltyúnövekedés... :) Csak így tovább! A fehérke fejmintája gyanúsan hajaz az én Siwonoméra... :D

A fentibb hozzászólásodat nem is láttam, most reagálnék rá, felesleges bögrével kiemelgetni, mikor 30centis lovak lesznek nem fogod tudni őket kiemelni, addigra nekik is hozzá kell szokni és neked is meg kell tanulnod kézzel átrakosgatni őket ha kell. Egy izmosabb axinál már trükkösnek kell lenni, esetenként 4 kéz is szükséges a biztonságos átpakoláshoz.
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
zuppigabi
Fórumozó
Hozzászólások: 20
Csatlakozott: 2013.11.01. 20:33

Re: :D

Hozzászólás Szerző: zuppigabi »

Maya » Ma, 17:56 írta:
Wow! Nagyon szépek lettek! Mi történt? :D Ha egyszer beindul a kopoltyúnövekedés... :) Csak így tovább! A fehérke fejmintája gyanúsan hajaz az én Siwonoméra... :D

A fentibb hozzászólásodat nem is láttam, most reagálnék rá, felesleges bögrével kiemelgetni, mikor 30centis lovak lesznek nem fogod tudni őket kiemelni, addigra nekik is hozzá kell szokni és neked is meg kell tanulnod kézzel átrakosgatni őket ha kell. Egy izmosabb axinál már trükkösnek kell lenni, esetenként 4 kéz is szükséges a biztonságos átpakoláshoz.
Köszönjük a bókokat! A bögre már a multté, rengeteget nöttek hosszuságra is, igy már merem fogdosni kézzel is öket. Szóval nálunk minden happy. Mindent esznek. Ezt mennyiségre, és minöségre is értem, nem válogatósak. Heti kétszer kapnak szunyoglárvát, és heti egyszer csirkemájat, fagyasztott kishalat darabolva, tubifexet, és földigilisztát félbevágva, plussz egy nap koplalás. A giliszta a kedvenc, 10 darabot is megesznek ketten, és utánna még kuncsorognak, de mivel kegyetlen vagyok nem adok többet. Szerintem jól érzik magukat és szépen fejlödnek. És mivel jók voltak, a Miku intézett nekik egy uj barlangot, mivel a régit kinötték. :D
Válasz küldése