SOS kérdések

Moderátor: Axolotl moderátor

Vali
Fórumozó
Hozzászólások: 14
Csatlakozott: 2014.06.16. 10:19

Re: Hányás, nem evés

Hozzászólás Szerző: Vali »

Maya » 22 perccel ezelőtt írta:
Vali » 10 perccel ezelőtt írta:Sziasztok!

Az a problémám, hogy a fél éves axolotom tegnap öklendezett 1-2 percig. Lehet csinált már ilyet korábban is, de sosem láttam nála ezt. Ezen kívül tegnap óta nem fogad el ételt, előtte 1-2 nappal is már keveset evett, a Jbl axi tápot is kiköpi, lassabban mozog. Amúgy jól táplált a hasa olyan széles majdnem mint a feje. A napi etetgetés mellett neonhalakkal és gubikkal tartom, azokat rendszeresen pusztítja. Az utóbbi 2-3 hétben 1 guppi és 7 neonhal fogyott el. A másik ami aggaszt, hogy szokta ugyan engedni hogy megfogjam, de nem ennyire nyugodtan, általában ha a hasához nyúlok elúszik, most pedig engedte. A vize 22-23 °C az ajzaton 3-4-5 cm-s folymai kövek vannak, az akvárium 110 l de körülbelül 90l víz van csak beletöltve és egy Eheim pick up 160 van benne ami egész nap megy ezen kívül 2 levegőztető akármi. A vizet 2 napja cseréltem 20%-ot kb. Mit kellene tennem? És melyik orvost tudnám meglátogatni vagy idehívni? Az Örs vezér terénél lakom. A választ előre is köszönöm.

Ui: és kicsit puhábbnak érzem, nem olyan feszes a hasa mint szokott.
Üdv a fórumon!

1-2 öklendezés talán időről időre még normálisnak mondható, de nagyon kéne rá figyelni, ez a két apró hányás/öklendezés miatt még nem kell orvoshoz fordulni, de erősen figyelni kell a kiváltó okot. Az ilyen fajta viselkedés gyakran lehet a túl evés, vagy olyat evett amit nem kellett volna(levél, nővény, dekoráció), illetve különböző fertőzéseknek vannak ilyen tünetei. Próbáld meg jelenleg több félével kínálni, finomabbnál finomabb ételek sorakoztass fel előtte és csinálj még egy 30% vízcserét - a vizet lehetőség szerint JBL Biotopol-al kezeld. És nem ártana rámérni a mérgező vegyületek mennyiségére NO2, NO3 főnként. 110 litert lehetetlen egészségesen szűrni egy olyan apró szűrővel, szinte alig van szűrőtérfogata, ahol a hasznos bacik dolgozhatnának. Ekkora akváriumba pl. egy Eheim EccoPro 300-at javasolnék, az bőven megbírkózik vele. Ha fogyatkoznak a halak valószínűleg eszik, viszont ha a következő 2-3 etetésen még mindig nem hajlandó enni, akkor erősen után kell járni a probléma kiváltó okának. Puha has a normális egyébként, a feszes általában evés vagy emésztés közben inkább, nyugalmi állapotban puha.

(Örshöz legközelebb az ExoPet van 32-es busszal Béke tér és onnét 3 perc séta a Jász utcában - orvos nem megy házhoz)

Axolotl-t nem is értem miért kell fogdosni... ezt már annyiszor leírtam, de ismét megteszem, még az állatorvosom figyelmeztetett, hogy nagyon vigyázzak, hogy minnél ritkábban érjek az axikhoz, mint minden halnak és kétéltűnek az axiknak is van egy láthatatlan védelmi nyálkahártyarétegük, ez főként a baciktól és kiszáradástól védi őket, a sok simogatástól és érdektelen kiemelgetésektől, ez a réteg sérülhet vagy eltűnhet. Mindenki csak akkor fogdossa az axikat, ha életbevágóan muszáj, minden más árt, és könnyen melegágyat nyújthat egy fertőzésnek.
Köszönöm a gyor választ. Csinálok vízcserét és veszek olyan irtószert. Péntekre kaptam időpontot a Szt István Egyetem egzotikus és vadegészségügyi klinikájára, azt mondták ha súlyosbodik mehetek azonnal is. Még nem tudom h fogom Bkv-val ezt levezetni, lehet megnézem azt is amit Te ajánlottál. Remélem nincs semmi komoly. Bár ez így szigorlat előtt rosszul jött ki, lehetetlen így tanulni, hogy ezen kattogok..:) Az etetést ma próbáljam? Vagy holnap?
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: Hányás, nem evés

Hozzászólás Szerző: Maya »

Vali » 50 perccel ezelőtt írta:Köszönöm a gyor választ. Csinálok vízcserét és veszek olyan irtószert. Péntekre kaptam időpontot a Szt István Egyetem egzotikus és vadegészségügyi klinikájára, azt mondták ha súlyosbodik mehetek azonnal is. Még nem tudom h fogom Bkv-val ezt levezetni, lehet megnézem azt is amit Te ajánlottál. Remélem nincs semmi komoly. Bár ez így szigorlat előtt rosszul jött ki, lehetetlen így tanulni, hogy ezen kattogok..:) Az etetést ma próbáljam? Vagy holnap?
Nem tudom mennyit voltál már SZIE-n de én rengetegszer és tavaly átszoktam az ExoPet-hez az egyik SZIE-s állatorvos magánklinikája. Viszont sokkal több idő van egy állatra és nincs órákon át tartó várakozás, 3 éven át jártam a SZIE-re és mindig ugyanaz történt: időpontra érkezel 2-4 óra várakozás (igen, vártam már 4 órát is), megnéznik, nincs idejük szinte semmit csinálni, mikroszkópozni, könyvekben kezelést túrni pláne, 20-25perc van rád, aztán pedig menjél, mert sor van. Én a legutóbbi 4 óra várakozás és 20perces "ránézek" után szoktam le róluk, nagyon jó orvosok dolgoznak ott aláírom, de olyan leterhelt az egzotikus osztály, hogy muszáj így csinálniuk, hiszen minden ami nem kutya-macska az az egzotikus osztályra való hörcsög-nyúl-sün-papagáj stb. ExoPet-be nagyon kellemesen csalódtam időpontra érkezés, nulla várakozási idő, az orvos annyit foglalkozik veled ameddig szükséges, nem pedig beszúr egy futószalag közepére, sokkal több időt tudnak veled ott foglalkozni mint a SZIE-n és fele annyit se fognak elkérni, főleg Dr. Schütz Évát tudom ajánlani - neki már van egy erős axis tapasztalata. De egy ilyen piti dologgal szerintem még nem kell hozzájuk fordulni, első körben otthon kell megkeresni a probléma kiváltó okát. (Vízminőség, táplálék minősége - majd betegségre gyanakodni.)

A JBL Biotopol nem irtószer hanem vízelőkészítő, szinte kötelező axikhoz, megköti a klórt/nehézfémeket/káros anyagokat, 5 perc után már használható is a víz akváriumba. Ha most csinálsz vízcserét akkor este próbáld megetetni, lenyugszik a víz és az állat is. BKV-s szállítással pedig semmi probléma, nekem elhiheted és 45km-ről tömegközlekedtem fel az axikkal eddig is, busz-busz-séta, busz-metro, busz-metro-metro-busz átszállásokkal is többször. :) Egyszerűen kivitelezhető, hűtőtáska egy nagy edény ami akkor sem folyik, ha jóól megvan döntve, némi tartalék víz és biztos kezek. :) De néha az állatorvoshoz való citálás nagyobb stressz az állatnak, mint amekkora a valódi probléma, főleg székletmintával érdemes érkezni, mert az mindent elárul az állat egészségi állapotáról.
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
Vali
Fórumozó
Hozzászólások: 14
Csatlakozott: 2014.06.16. 10:19

Re: Hányás, nem evés

Hozzászólás Szerző: Vali »

Maya » 15 perccel ezelőtt írta:

Huhh. Ez most tényleg nagy segítség volt, köszi. Már csak azért is mert kicsit megnyugodtam.:) Azért gondoltam h a SZIE a jó mert én SOTE-sként azt tapasztaltam h a sulis klinikák jók, de nincs tapasztalatom a SZIE-vel így inkább a másik helyre megyek ha azt tanácsolod. Akkor várok holnapig még, hogy mi lesz, és ha nem eszik, kérek időpontot. Pedig pont most akartam neki társat venni... hogy ne legyen ennyire egyedül, sztem magányos mindig követ az akvárium mellett ha észrevesz vagy csak órákon át bámulja ahogy tanulok..de így nem vágok bele még egy axiba, felelőtlenség lenne, ha erre az egyre se tudok normálisan vigyázni..pedig vagy 3 hétig készültem rá, hogy jön..beüzemelt aksi, kőkutatás stb..jó hogy nem hoztam még el a másikat:) Köszi még egyszer. Remélem rendbe jön. Jelentkezem majd, hogy hogy alakult a dolog, vagy mit mondott a doki.:)
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: Hányás, nem evés

Hozzászólás Szerző: Maya »

Vali » 34 perccel ezelőtt írta:Huhh. Ez most tényleg nagy segítség volt, köszi. Már csak azért is mert kicsit megnyugodtam.:) Azért gondoltam h a SZIE a jó mert én SOTE-sként azt tapasztaltam h a sulis klinikák jók, de nincs tapasztalatom a SZIE-vel így inkább a másik helyre megyek ha azt tanácsolod. Akkor várok holnapig még, hogy mi lesz, és ha nem eszik, kérek időpontot. Pedig pont most akartam neki társat venni... hogy ne legyen ennyire egyedül, sztem magányos mindig követ az akvárium mellett ha észrevesz vagy csak órákon át bámulja ahogy tanulok..de így nem vágok bele még egy axiba, felelőtlenség lenne, ha erre az egyre se tudok normálisan vigyázni..pedig vagy 3 hétig készültem rá, hogy jön..beüzemelt aksi, kőkutatás stb..jó hogy nem hoztam még el a másikat:) Köszi még egyszer. Remélem rendbe jön. Jelentkezem majd, hogy hogy alakult a dolog, vagy mit mondott a doki.:)
Félre ne érts nagyon szeretem és tisztelem az ottani összes állatorvost, de nem axis téren, ez egy kicsit fura állat senem ez, senem az, jellemzően sok idő szükséges, hogy rájöjjünk, mi is konkrétan a betegséget kiváltó ok, sajnos annyira zsúfolt a SZIE Egzotikus osztálya, hogy nem bírják erővel és szinte reggeltől estig csúszásban vannak. ExoPet-ben maximálisan elégedett vagyok korrekt hozzáállás, az orvos hajlandó volt az internetet és könyveket túrni megoldás után, kikérni az AxolotlNewslettert a kaliforniai levéltárból és egy 3 hónapos kezelés után gyógyultan távoztak az állataim, mindezt korrekt emberi árakon. (SZIE-n erősen elvannak szállva)

Axolotl-oknál normális az ilyesmi nem napok hanem inkább 2 hét nem evés után szoktunk gyanakodni (pláne ha folyamatosan van előtte élő hal), hogy valami nincs rendben, a tiéd fiatalka még, megeshet, hogy szimplán csak úgy teleette magát, hogy pár napig csak emészteni fog, de sokszor előfordul, hogy a hangulatuk miatt nem hajlandóak enni, de természetesen ne zárjuk ki egy betegség lehetőségét se. Társa pedig mindenképp szüksége lesz (inkább falkára), mivel éjszakai állotok, nappal nem is igazán produkálják magukat - itt fekszik, ott fekszik - inkább éjjel hallani, hogy lakberendeznek. :)
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
Vali
Fórumozó
Hozzászólások: 14
Csatlakozott: 2014.06.16. 10:19

Re: Hányás, nem evés

Hozzászólás Szerző: Vali »

Maya » 2015.01.21. 11:42 írta: Félre ne érts nagyon szeretem és tisztelem az ottani összes állatorvost, de nem axis téren, ez egy kicsit fura állat senem ez, senem az, jellemzően sok idő szükséges, hogy rájöjjünk, mi is konkrétan a betegséget kiváltó ok, sajnos annyira zsúfolt a SZIE Egzotikus osztálya, hogy nem bírják erővel és szinte reggeltől estig csúszásban vannak. ExoPet-ben maximálisan elégedett vagyok korrekt hozzáállás, az orvos hajlandó volt az internetet és könyveket túrni megoldás után, kikérni az AxolotlNewslettert a kaliforniai levéltárból és egy 3 hónapos kezelés után gyógyultan távoztak az állataim, mindezt korrekt emberi árakon. (SZIE-n erősen elvannak szállva)

Bár ez már nem SOS talán de itt kezdtük el beszélni.
Megcsináltam a vízcserét, vettem JBL biotopol-t és JBL EasyTest 6in1-t. Magas volt a NO3. Mozog rendesen, úszkál, érdeklődő, de még mindig nem fogad el semmit, így kértem időpontot az Exo-Pet-be nél, hétfőre kaptam, de ha hirtelen állapotromlás van akkor tudom vinni korábban.
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: Hányás, nem evés

Hozzászólás Szerző: Maya »

Vali » Ma, 13:08 írta:

Mennyire volt magas a nitrát? 200 mg/l felett okozhat ilyen tünetet. ExoPetbe próbálj meg székletmintát is vinni magaddal. Remélem tudnak rajta segíteni, mielőbbi gyógyulást kívánok! (A többit meg majd átpakolgatom a megfelelő topikba)

staffpower
Fórumozó
Hozzászólások: 5
Csatlakozott: 2015.02.01. 15:52

Agresszív támadás

Hozzászólás Szerző: staffpower »

Sziasztok!!
SOS Választ szeretnék kapni..az egyik axim leharapta a másiknak a két lábát a farkából kiharapott és az egyik kopoltyúját is kitépte.kérdés lenne h ez miért történhetett és mi a teendő???Együtt érkeztek egy helyről..ha ez számít
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Maya 2015.02.01. 16:09-kor.
Ok: Nem adtál témacímet, javítottam, de kérlek olvasd el a házirend ezen részét! Köszi!
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: Agresszív támadás

Hozzászólás Szerző: Maya »

staffpower » 10 perccel ezelőtt írta:Sziasztok!!
SOS Választ szeretnék kapni..az egyik axim leharapta a másiknak a két lábát a farkából kiharapott és az egyik kopoltyúját is kitépte.kérdés lenne h ez miért történhetett és mi a teendő???Együtt érkeztek egy helyről..ha ez számít
Szia!

Fontos lenni tudni az axik méretét és korát. Az ilyen jellegű támadás abból szokott kialakulni, hogy kicsi az akvárium mérete vagy nincs elegendő táplálék. 1-2 harapás elő szokott fordulni, de az ilyen jellegű konkrét támadás nagyon ritka, mindenképp el kell különíteni őket egymástól. Arra kell vigyázni, hogy a nyílt sebek nehogy elfertőződjenek vagy begombásodjanak, a sérülés mértékétől függően először is hűtés szükséges (és ph csökkentés), ha pedig nagyon súlyos a helyzet hűtőzés.
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
staffpower
Fórumozó
Hozzászólások: 5
Csatlakozott: 2015.02.01. 15:52

Re: Agresszív támadás

Hozzászólás Szerző: staffpower »

Maya » Ma, 16:12 írta:

Először is köszönöm a segítséget,ne haragudj h nem adtam címet a kérdésnek,figyelni fogok.Az Axik kb 1 évesek.erről a hűtésről tudnál kicsit bővebben írni,nem szeretnék nagyobb bajt okozni.utána olvasnék de szerintem itt pontosabb választ kapok a kérdéseimre.előre is köszönöm!
staffpower
Fórumozó
Hozzászólások: 5
Csatlakozott: 2015.02.01. 15:52

Re: Agresszív támadás

Hozzászólás Szerző: staffpower »

staffpower » 37 perccel ezelőtt írta:

DSC_1169[1].jpg
DSC_1169[1].jpg (1.18 MiB) Megtekintve 14153 alkalommal
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: Agresszív támadás

Hozzászólás Szerző: Maya »

staffpower » 58 perccel ezelőtt írta:

Biztos, hogy 1 évesek, ahhoz túl picikének tűnik. A fórumon azt hiszem jó pár helyen van róla leírás, de mindenképpen jó lenne a vizet úgy 17-18 fokra levinni, mert határozottan elősegíteni a regenerálódást. Véleményem szerint nem olyan súlyos a sérülés, hogy hűtőzni kelljen (http://axolotl.hu/viewtopic.php?p=1782#p1782). Attól függ mibe kezeled az axit, 10-20 literbe is jó az ilyen fajta gyógykezeléshez, fagyasztott vizes pet-palackal vagy jégakkuval lehűtöd a vizet. Egyszerűen beleteszed és pár óránként cserélgeted, figyelgeted a hőmérsékletet. Emellett jó lenne még a vízbe némi tebang levél, égertoboz vagy tőzeggranulátum (egyikből se túl sok). 3-5 napig hűteném 17-18 fokos vízben, aztán kiderül hogyan tovább. (Nem baj ha lejjebb megy mint 17, maximum. 14-15-ig mehet le).
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
staffpower
Fórumozó
Hozzászólások: 5
Csatlakozott: 2015.02.01. 15:52

Re: Agresszív támadás

Hozzászólás Szerző: staffpower »

Köszönöm a segítséget,kipróbáljuk.A korukat illetően szeptemberbe vagy október elején hoztuk el őket,de akkor már voltak pár hónaposak-kb3v4-ezért nem tudom pontosan.És hallottam olyat h vissza nő a lábuk,ez igaz lehet?
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: Agresszív támadás

Hozzászólás Szerző: Maya »

staffpower » kevesebb mint egy perce írta:Köszönöm a segítséget,kipróbáljuk.A korukat illetően szeptemberbe vagy október elején hoztuk el őket,de akkor már voltak pár hónaposak-kb3v4-ezért nem tudom pontosan.És hallottam olyat h vissza nő a lábuk,ez igaz lehet?
Szerintem egészen biztosan kevesebb mint 1 éves, vagy törpenövésű. Minél fiatalabbak annál gyorsabb és "pontosabb" a regeneráció, egy biztos vissza fog nőni. Viszont nem biztos, hogy tökéletesen, megehet hogy 1-2 lábujj hiányozni fog, vagy nem oda nő ahová kéne (vagy összenőve), esetleg körmök, de mint láb, és mind funkciójában vissza fog nőni, mozgatni tudja majd, a hűtés pedig elősegíti ezt a regenerációs folyamatot, szerintem nem lesz baj, 1 éven belül látványosan vissza fog nőni. De jelenleg még figyelgetni kell, az elfertőződésre vagy gombásodásra. A két axihoz pedig hatalmas alapterületű akváriumot javasolnék sok bújóhellyel ami lehet barlang vagy dús növényzet, és degeszre etetni őket, hogy kedvük se legyen balhézni, esetleg még 1-2 társ aki majd rendetrak közöttük.
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
dabudapest
Újonc
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: 2015.02.26. 09:51

Foszlás, elfeketedés

Hozzászólás Szerző: dabudapest »

Sziasztok!

Van egy közel 3 éves axolotlom. Október óta nem eszik kukacokat se tubifexet, eddig tökéletesen elvolt velük. Valószínűleg elkövettem azt a hibát, hogy a kőrösről behozott tornyos csigákkal megferőztem az axolotlomat, mert kb ősz óta egyáltalán nem eszik. Végső elkeseredésemben vettem neki guppikat, amiket szépen lassan megevett, tehát október óta ( azaz 5 hónap alatt) megevett kb 3 guppit. Bár még nem tartozik a Kórosan Sovány kategóriába, de a tegnapi napon észrevettem, hogy nyitva van a szája és egy picit be is van feketedve, valamint egy pici területen elkezdett foszlani a bőre is a szájánál. A kopoltyúja is nagoyn színtelen és alig vannak rajta bolyhok. Nagyon lepusztult állapotban van szegénykém, a nagy ijedtségemben kicseréltem az egész akváriumvízet, kimostam kifertőtlenítettem és vettem uszonyrothadás elleni szert amit előírás szerint beleraktam a vízébe. Most néhány razbórával és neonhallal él ( ezeket is azért vettem, hogy hátha megeszi őket) De az étvágya változatlanul nagyon gyenge. Tegnap történt a teljes vízcsere és a kezelés. Kérlek segítsetek mit tehetek? Tünetek: nyitott száj, enyhe feketés rothadás a szájon, étvágyhiány ( kukacot bekapja de egyből kiköpi), kopoltyú elszíneződött halovány gyengén bolyhos, farok vége folyton behajlott állapotban. Nem szeretném elveszíteni szegénykémet, de állatorvosnál nem tudtak érdemben hozzászólni a dologhoz. Akinek volt már hasonló tapasztalat kérem írja le mit tehetek mert nagyon megijedtem tegnap amikor láttam, hogy feketedik a szája !!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Maya 2015.02.26. 10:11-kor.
Ok: Nem adtál meg témacímet, a hibát javítottam de, kérlek olvasd el a házirend erre vonatkozó részét!
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: Foszlás, elfeketedés

Hozzászólás Szerző: Maya »

dabudapest » 14 perccel ezelőtt írta:Sziasztok!

Egzotikus állatorvoshoz kell vele fordulni, nem sima állatorvos, hanem egzotikus állatorvos - nem ugyanaz. Budapesten az ExoPet-ben Dr. Schütz Évát tudom ajánlani. Amit leírtál betegség, nekem nagyon hasonlít egy bakteriális fertőzésre, ami gyakran száj körüli és lábak feketedésével jár. Évi Baytril-t fog majd adni amivel karanténba külön kell majd kezelni, és erősen imádkozni, hogy az állat felgyógyuljon. Németek ezt a bakteriális fertőzést axolotl pestisnek hívják, de én összekapcsolnám az előzetes nemevéssel, amit szerintem egy belső bakteriális fertőzés okozhat, ezt a feketedést és foszlást már csak a legyengült állapoton túli felülfertőzés, a leírásod alapján kb. félholt már az állat, hiszen érdemleges tápanyag október óta nem jutott a szervezetébe. Ha nem tudsz egzotikus állatorvoshoz eljutni (túl messze van stb.), privátba részletesen leírjuk milyen gyógyszert kell kérned a kutya-macska állatorvostól, de jó lenne mikroszkóp alatt székletmintát is nézni, mert én erősen aggódnék az gyomor és emésztőrendszere miatt.

A leges-legnagyobb hiba, hogy valami olcsó halaknak való szerrel kezelted úszórothadásra, ami egyébként nem sűrűn fordul elő axiknál, össze-vissza gyógyszerezni egy igen érzékeny állatot... na az öli meg.

Teljes vízcsere érdemben nem túl sokat segít, az állaton illetve benne van a fertőzés, a vízben minimális, de ezek után legyenek meg a kellő mennyiségű és minőségű vízcserék, hogy míg beáll a biológia ne vigye el ezt a félholtat egy ammónia vagy nitritcsúcs.

A kezelést mielőbb el kell kezdeni, minél többet vársz, annál nehezebb lesz visszarángatni. Láttunk már axit felgyógyulni ebből, nem sétagalopp hónapokon át tartó kezelés és erős imádkozás.

Úgy vélem, ha az állat október óta rossz evő, nem most kellett volna lépni, illetve ilyen sokáig várni. Túl későn kezdtél el észbe kapni. Nem evést már 2 hét után erősen kezelni szoktuk és keresni a kiváltó okot, mielőtt még késő lenne.

Én rögtön különtenném és elkezdeném jégakkuval hűteni vagy ha nagyon későn jutsz el orvoshoz, akkor hűtőzés, mindenképpen időt kéne nyerni.

Maya
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
apolo25
Fórumozó
Hozzászólások: 3
Csatlakozott: 2013.01.14. 20:08

Feldagadt fej és nyak

Hozzászólás Szerző: apolo25 »

Segítség!
Kettő axi családtagunk van. Az egyik az elmult időben nagyon megnőtt l, szinte felppuffadt. A nyaka mögött nagyon kipúposodik a bőr. Szélesebb a nnyaka mint a feje. A feje is hatalmasat nőtt. A lábai is teljesen megvastagodtak. Szerencsére nem lebeg, ha kicsit megsimizem akkor elég fürgén arrébb áll. A szája az rés yire nyitva van. Sajnos enni nagyon rosszul eszik. Kb. 2 hete semmit. Előtte is csak keveset, abból is jött vissza neki. Kopoltyúja szép nagy, mozgatja is. A másiknak nincs ekkor és ilyen szép pedig azzal semmi baj. Kb. Másfél hónapja vettem észre hogy annak az axinak az egyik lába szétnyílt (mintha felakadt volna valami éles tárgyba). Azóta az szépen beforrt neki. Kb azóta viselkedik furán. A segítséget szeretnék kérni, mert nem szeretném elveszíteni kis goldimat.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Maya 2015.03.13. 09:00-kor.
Ok: Nem adtál meg témacímet, a hibát javítottam de, kérlek olvasd el a házirend erre vonatkozó részét!
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: Feldagadt fej és nyak

Hozzászólás Szerző: Maya »

apolo25 » Ma, 00:27 írta:Segítség!
Kettő axi családtagunk van. Az egyik az elmult időben nagyon megnőtt l, szinte felppuffadt. A nyaka mögött nagyon kipúposodik a bőr. Szélesebb a nnyaka mint a feje. A feje is hatalmasat nőtt. A lábai is teljesen megvastagodtak. Szerencsére nem lebeg, ha kicsit megsimizem akkor elég fürgén arrébb áll. A szája az rés yire nyitva van. Sajnos enni nagyon rosszul eszik. Kb. 2 hete semmit. Előtte is csak keveset, abból is jött vissza neki. Kopoltyúja szép nagy, mozgatja is. A másiknak nincs ekkor és ilyen szép pedig azzal semmi baj. Kb. Másfél hónapja vettem észre hogy annak az axinak az egyik lába szétnyílt (mintha felakadt volna valami éles tárgyba). Azóta az szépen beforrt neki. Kb azóta viselkedik furán. A segítséget szeretnék kérni, mert nem szeretném elveszíteni kis goldimat.
Szia!

A helyzet súlyos, lehet felvizesedés van ödéma a tünet, de ez mindenképp csak egy tünet, gyakran nagyon sötét dolgok állnak az ilyen jellegű tünetek mögött. Otthoni gyógyítása nem lehetséges, azonnal állatorvoshoz kell vele fordulni Budapesten ajánlom az ExoPet-et egzotikus állatorvosi rendelő és azon belül dr. Schütz Évát. A kezdeti első "felpuffadós" és "megnövős" tünetekkor állatorvoshoz kell fordulni, mert minél többet vár az ember, annál nehezebb lesz visszahozni az axit.

Maya
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
tzs
Újonc
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: 2015.03.28. 12:32

Re: Foszlás, elfeketedés

Hozzászólás Szerző: tzs »

Sziasztok,

Nekem is hasonló gondjaim vannak az egyik axival. Tegnap kezdett el foszlani a bőre, és feketedik a fején és még néhány helyen. A lábai véraláfutásosak, a kis ujjai eltorzultak, a szája körül kopott a bőre, a kopoltyúhaja gyér. 1,5 hete kezdődött ez, azóta egyik sem eszik, de nem kórosan soványok. A másikon nem látszanak ilyen tünetek.
Csak hétfőn fogad az egzotikus állatorvos. Mit csináljak addig? Hűtőztessem? Azt pontosan hogy kell? Vagy mit tehetnék?

köszi
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: Foszlás, elfeketedés

Hozzászólás Szerző: Maya »

tzs » Ma, 18:03 írta:Sziasztok,

Nekem is hasonló gondjaim vannak az egyik axival. Tegnap kezdett el foszlani a bőre, és feketedik a fején és még néhány helyen. A lábai véraláfutásosak, a kis ujjai eltorzultak, a szája körül kopott a bőre, a kopoltyúhaja gyér. 1,5 hete kezdődött ez, azóta egyik sem eszik, de nem kórosan soványok. A másikon nem látszanak ilyen tünetek.
Csak hétfőn fogad az egzotikus állatorvos. Mit csináljak addig? Hűtőztessem? Azt pontosan hogy kell? Vagy mit tehetnék?

köszi
Szia!

Esetleg egy képet tudnál csatolni, mert így nagyon sok minden lehet. Hűtőzésnek akkor érdemes nekivágni, ha SOS a helyzet és minimum két hétig kell tartania különben értelmetlen a dolgot. Melyik állatorvoshoz mész egyébként?

Egyenlőre hagyd úgy ahogy van, figyelgesd, és hűtsd a vizet olyan 17-18fokra.
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
tamas163
Fórumozó
Hozzászólások: 5
Csatlakozott: 2015.03.31. 21:09

Feldagadt a feje

Hozzászólás Szerző: tamas163 »

sziasztok olyan problémám van az axival(albinó) hogy valamitől meg dagadt a feje mintha beütötte volna és nagyon látszanak az erek a testén is meg a fején ami eddig annyira nem volt feltűnően látható a kopoltyúja szép vörös,terebélyes jelenlegi állapotban egy delfinre hasonlit :( segitsetek mitől lehet ez ? van mellette egy másik axi is annak semmi baja
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Maya 2015.03.31. 21:22-kor.
Ok: Nem adtál témacímet, javítottam, de kérlek olvasd el a házirend ezen részét! Köszi!
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: Feldagadt a feje

Hozzászólás Szerző: Maya »

tamas163 » 8 perccel ezelőtt írta:sziasztok olyan problémám van az axival(albinó) hogy valamitől meg dagadt a feje mintha beütötte volna és nagyon látszanak az erek a testén is meg a fején ami eddig annyira nem volt feltűnően látható a kopoltyúja szép vörös,terebélyes jelenlegi állapotban egy delfinre hasonlit :( segitsetek mitől lehet ez ? van mellette egy másik axi is annak semmi baja
Szia, üdv a fórumon!

Először is szükségünk lenne egy éles képre, hogy kizárjunk néhány opciót.

Lehetőségeink: A legjobb az lenne, ha szimplán egy kő vagy nagyobb dekor tárgy lenne megakadva a torkában valahol és ez okozz a problémát.

Ami kevésbé jó, a felvizesedés és/vagy ödéma. Albínóknál nagyon gyakori mindkettő főleg, hogy rendkívül érzékenyek a vízminőségre és kvázi életképtelen népség is, felvizesedést és ödémát leggyakoribban a nyirokrendszer, pajzsmirigy, vesék megbetegedése okozza.

Teendő: Otthoni kezelése nem lehetséges, azonnal állatorvoshoz kell fordulni, mert minél tovább vársz vele, annál nehezebb lesz meggyógyítani az axit. Szóval akit tudok ajánlani Budapesten az Exo-Pet és azon belül is Schütz Évát, hívd fel őket kérj időpontot. Mond, hogy Évihez szeretnél menni és, hogy Maya küldött a fórumról és SOS a helyzet. (Ha nem kapsz akkora időpontot amikor jó neked szólj, rákérdezek én is...)

Várjuk jelentkezésedet!
Betegség felismerése topikból idézve: http://axolotl.hu/viewtopic.php?p=1038#p1038

Feldagadás, felvizesedés, ödémás, keringési zavaros esetek: ezen esetek pontos diagnózisát állatorvosra bízzuk, mi nem vagyunk kellően képzettek ilyet leírás, kép alapján szakszerűen megállapítani. Jellemzője, hogy az állat valamely testrésze, testrészei vagy az egész állat feldagad. Ez lehet lassú, több hetes, vagy gyors, pár órás folyamat. Okozhatja: bakteriális fertőzés, sérülés, bélelzáródás, pete elakadás, kiszáradás, hőguta, veseprobléma (nem megfelelő genetika, akváriumgondozás, rossz vízparaméterek), nyirokrendszer megbetegedése. Kezelése: otthoni kezelése nem lehetséges ezen tüneteknek, azonnal állatorvoshoz kell fordulni, hogy egy esetleges időben kipróbált kezeléssel megmenthető legyen az állat, de sajnos nagyon ritka a meggyógyult állatok száma ilyen tünetek mellett. Sérülésből (pl: kiugrott az akváriumból, támadás után sérült feldagadt végtag ) származó ilyen tüneteknél a súlyosság függvényében kell állatorvoshoz fordulni, mert ezeknél van esély otthon hűtőzés keretén belül levő gyógyulásra is.
Hasonló esetek a fórum történetében (csak a képek miatt mutatom):
http://axolotl.hu/viewtopic.php?p=3961#p3961
http://axolotl.hu/viewtopic.php?p=4100#p4100

Maya
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
tamas163
Fórumozó
Hozzászólások: 5
Csatlakozott: 2015.03.31. 21:09

Re: Feldagadt a feje

Hozzászólás Szerző: tamas163 »

Maya » 8 perccel ezelőtt írta:

Szia igy néz ki jelenleg, reggel még semmi baja nem volt.
DSC_0534_1__www.kepfeltoltes.hu_.jpg
DSC_0534_1__www.kepfeltoltes.hu_.jpg (1.81 MiB) Megtekintve 14031 alkalommal
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: Feldagadt a feje

Hozzászólás Szerző: Maya »

tamas163 » 5 perccel ezelőtt írta:
Maya » 8 perccel ezelőtt írta:
tamas163 » 8 perccel ezelőtt írta:sziasztok olyan problémám van az axival(albinó) hogy valamitől meg dagadt a feje mintha beütötte volna és nagyon látszanak az erek a testén is meg a fején ami eddig annyira nem volt feltűnően látható a kopoltyúja szép vörös,terebélyes jelenlegi állapotban egy delfinre hasonlit :( segitsetek mitől lehet ez ? van mellette egy másik axi is annak semmi baja
Szia, üdv a fórumon!

Először is szükségünk lenne egy éles képre, hogy kizárjunk néhány opciót.

Lehetőségeink: A legjobb az lenne, ha szimplán egy kő vagy nagyobb dekor tárgy lenne megakadva a torkában valahol és ez okozz a problémát.

Ami kevésbé jó, a felvizesedés és/vagy ödéma. Albínóknál nagyon gyakori mindkettő főleg, hogy rendkívül érzékenyek a vízminőségre és kvázi életképtelen népség is, felvizesedést és ödémát leggyakoribban a nyirokrendszer, pajzsmirigy, vesék megbetegedése okozza...
Szia igy néz ki jelenleg, reggel még semmi baja nem volt.
DSC_0534_1__www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Nézzetek bele a torkába nem-e akad meg benne egy üveggolyó, üvegkavics ami a képen látható. Az a probléma, hogy a dudor pont ott helyezkedik el ahol van az agy (apró agyalapi mirigy). Ha nem tárgy okozta az elakadást, SOS állatorvos, más esélye szerintem nincs.

Maya
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
tamas163
Fórumozó
Hozzászólások: 5
Csatlakozott: 2015.03.31. 21:09

Re: Feldagadt a feje

Hozzászólás Szerző: tamas163 »

Maya » 30 perccel ezelőtt írta: Nézzetek bele a torkába nem-e akad meg benne egy üveggolyó, üvegkavics ami a képen látható. Az a probléma, hogy a dudor pont ott helyezkedik el ahol van az agy (apró agyalapi mirigy). Ha nem tárgy okozta az elakadást, SOS állatorvos, más esélye szerintem nincs.

Maya
Sajnos nem tudunk belenézni a szájába, nem nyitja ki mint szokta amikor nyúlok felé :( sajnos budapest kicsit messze van tőlem,megnézem reggel hogy milyen a helyzet az axival és megkérdezem a kereskedőt akitől vettem hogy a közelbe nem-e tud valakit aki ezzel foglalkozik.. köszönöm szépen a válaszokat
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: Feldagadt a feje

Hozzászólás Szerző: Maya »

tamas163 » 42 perccel ezelőtt írta:

Kutya-macska állatorvos nem megfelelő ezekhez az állatokhoz, mindenképpen egzotikus állatorvos szükséges, ilyen képesítéssel a kereskedők nem szoktak rendelkezni. Esetleg még Tatán tudok állatorvost ajánlani, ha az közelebb volna.

Maya » Tegnap, 22:19 írta:

Tatai vagyok, hol található ez az állatorvos?
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: Feldagadt a feje

Hozzászólás Szerző: Maya »

tamas163 » Ma, 14:39 írta:Tatai vagyok, hol található ez az állatorvos?
http://axolotl.hu/viewtopic.php?p=356#p356 dr. Márkus Bálint, Tappancs Rendelő. :) Sendy rengeteget jár hozzá a mai napig is, ha esetleg van valami kérdésed őt zaklasd meg egy kicsit, Sendy egyébként Tatabányán lakik.
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
tamas163
Fórumozó
Hozzászólások: 5
Csatlakozott: 2015.03.31. 21:09

Re: Feldagadt a feje

Hozzászólás Szerző: tamas163 »

Maya » 2015.04.01. 18:21 írta:
tamas163 » Ma, 14:39 írta:Tatai vagyok, hol található ez az állatorvos?
http://axolotl.hu/viewtopic.php?p=356#p356 dr. Márkus Bálint, Tappancs Rendelő. :) Sendy rengeteget jár hozzá a mai napig is, ha esetleg van valami kérdésed őt zaklasd meg egy kicsit, Sendy egyébként Tatabányán lakik.
Voltunk dr. Márkus Bálint-nál és azt mondta hogy valószinüleg a viz ph értéke miatt betegedett meg :( hűtőznöm kell,először egy hétig és ha javul akkor mehet vissza az akváriumba :) remélem helyrejön, jobban oda kell figyelnem a ph-ra
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: Feldagadt a feje

Hozzászólás Szerző: Maya »

tamas163 » 14 perccel ezelőtt írta:

Azóta rámértetek, mennyi a ph, gh, kh?
Tatabányai csapvízről tudom, hogy iszonyatosan kemény 30nk körüli és nagyon lúgos. Ha folyamatosan csapvizet használtatok nem csodálnám, hogy az állatoknak elege lett. (Keménység növekedése puffereli a ph-t) Mérjetek rá, de szinte biztosnak érzem, hogy későbbiekben ozmó vizet kell használni.
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
Vali
Fórumozó
Hozzászólások: 14
Csatlakozott: 2014.06.16. 10:19

Re: Hányás, nem evés

Hozzászólás Szerző: Vali »

Maya » 2015.01.23. 16:39 írta:
Vali » Ma, 13:08 írta:
Maya » 2015.01.21. 11:42 írta: Félre ne érts nagyon szeretem és tisztelem az ottani összes állatorvost, de nem axis téren, ez egy kicsit fura állat senem ez, senem az, jellemzően sok idő szükséges, hogy rájöjjünk, mi is konkrétan a betegséget kiváltó ok, sajnos annyira zsúfolt a SZIE Egzotikus osztálya, hogy nem bírják erővel és szinte reggeltől estig csúszásban vannak. ExoPet-ben maximálisan elégedett vagyok korrekt hozzáállás, az orvos hajlandó volt az internetet és könyveket túrni megoldás után, kikérni az AxolotlNewslettert a kaliforniai levéltárból és egy 3 hónapos kezelés után gyógyultan távoztak az állataim, mindezt korrekt emberi árakon. (SZIE-n erősen elvannak szállva)

Axolotl-oknál normális az ilyesmi nem napok hanem inkább 2 hét nem evés után szoktunk gyanakodni (pláne ha folyamatosan van előtte élő hal), hogy valami nincs rendben, a tiéd fiatalka még, megeshet, hogy szimplán csak úgy teleette magát, hogy pár napig csak emészteni fog, de sokszor előfordul, hogy a hangulatuk miatt nem hajlandóak enni, de természetesen ne zárjuk ki egy betegség lehetőségét se. Társa pedig mindenképp szüksége lesz (inkább falkára), mivel éjszakai állotok, nappal nem is igazán produkálják magukat - itt fekszik, ott fekszik - inkább éjjel hallani, hogy lakberendeznek. :)
Bár ez már nem SOS talán de itt kezdtük el beszélni.
Megcsináltam a vízcserét, vettem JBL biotopol-t és JBL EasyTest 6in1-t. Magas volt a NO3. Mozog rendesen, úszkál, érdeklődő, de még mindig nem fogad el semmit, így kértem időpontot az Exo-Pet-be nél, hétfőre kaptam, de ha hirtelen állapotromlás van akkor tudom vinni korábban.
Mennyire volt magas a nitrát? 200 mg/l felett okozhat ilyen tünetet. ExoPetbe próbálj meg székletmintát is vinni magaddal. Remélem tudnak rajta segíteni, mielőbbi gyógyulást kívánok! (A többit meg majd átpakolgatom a megfelelő topikba)
Megígértem, hogy megírom a terápiát és az eredményeket hátha másnak is segítség, de még mindig nem néztem át pontosan hova is kéne ezt leírnom ezért ide tenném ha nem nagy gond. Szóval az ExoPetbe mentünk Yencinnel, megvizsgálták, nem volt szervi eltérés két hét éhezés után is "jóltáplált" minősítést kapott, így nem volt gond hogy a terápia miatt még 4 napig nem ehetett. Enrobioflox (antibiotikum) 1 ml/10 l dózisban 3-4 naponta teljes vízcserével. Az akváriumot teljesen ki kellett üríteni se növény se kő se semmi, még odú sem, a sötétítést az akvárium kívülről lefedésével oldhattam meg neki. Az első adag alatt nem ehetett semmit, és utána is mindig cserélés előtt kellett etetgetni. A kezelés körülbelül 1,5 hónapig tartott, de már a legelején észlelhető volt a javulás csak hát a terápiát végig kell csinálni hiszen antibiotikummal kezelték. Azóta is minden rendben vele, egyszer még volt egy ilyen "nem evős" időszakja, de azt mondta a doktornő, hogy 4-5 nap teljesen normális ha nem hányt vagy öklendezett és rendezett a széklete. Hamarosan szeretnék hozni mellé társat mert időnként elég magányosnak és kedvetlennek tűnik, és már nem tartok mellette halakat, bár a doktornő szerint jó volt hogy azokat ette, de fertőzés források lehetnek.
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: Hányás, nem evés

Hozzászólás Szerző: Maya »

Vali » Ma, 09:49 írta: Megígértem, hogy megírom a terápiát és az eredményeket hátha másnak is segítség, de még mindig nem néztem át pontosan hova is kéne ezt leírnom ezért ide tenném ha nem nagy gond. Szóval az ExoPetbe mentünk Yencinnel, megvizsgálták, nem volt szervi eltérés két hét éhezés után is "jóltáplált" minősítést kapott, így nem volt gond hogy a terápia miatt még 4 napig nem ehetett. Enrobioflox (antibiotikum) 1 ml/10 l dózisban 3-4 naponta teljes vízcserével. Az akváriumot teljesen ki kellett üríteni se növény se kő se semmi, még odú sem, a sötétítést az akvárium kívülről lefedésével oldhattam meg neki. Az első adag alatt nem ehetett semmit, és utána is mindig cserélés előtt kellett etetgetni. A kezelés körülbelül 1,5 hónapig tartott, de már a legelején észlelhető volt a javulás csak hát a terápiát végig kell csinálni hiszen antibiotikummal kezelték. Azóta is minden rendben vele, egyszer még volt egy ilyen "nem evős" időszakja, de azt mondta a doktornő, hogy 4-5 nap teljesen normális ha nem hányt vagy öklendezett és rendezett a széklete. Hamarosan szeretnék hozni mellé társat mert időnként elég magányosnak és kedvetlennek tűnik, és már nem tartok mellette halakat, bár a doktornő szerint jó volt hogy azokat ette, de fertőzés források lehetnek.
Szia!

Nagyon örülök, hogy rendbejött az axi! Gratulálok! Azt hiszem ezt a hozzászólást itthagyom, lássa a nép milyen az ha valaki nem sajnál időt és energiát, hogy elvigyen egy ilyen "jelentéktelen" állatot orvoshoz. Enrobioflox-ot még nem használtunk, de ugyanúgy enrofloxacin hatóanyagú mint a baytril, szóval még egy antibiotikummal bővül a listánk.

Halak valóban csak megbízató helyről és karanténozás után adhatóak, sőt az élő eleségek mint élő tubi és élő vörös szúnyoglárva is lehetnek fertőző források. Társat pedig mindenképp javasolnék, szociális igényük van, falkában érzik jól magukat.

Maya
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
a.daanah
Fórumozó
Hozzászólások: 2
Csatlakozott: 2014.07.04. 18:20

Sorozatos megbetegedés

Hozzászólás Szerző: a.daanah »

Sziasztok!

Az egyik albínó axolotlom nagyon beteg lett, most lesz 2 éves (a másik kettőnek semmi baja sincsen, egy albínó meg egy vad van még). Pár hete kloáka kitüremkedése volt, azóta külön tettem a többitől, de az sikeresen vissza lett rakva. De azóta semmit sem eszik és fel van puffadva, és nagyon fogékony a fertőzésekre, ezért gombaölővel is kezelve van. Valami furcsa fehér nyálkaszerű valamit is elpotyogtat, fogalmam sincs mi lehet az. Most a hátára fekve volt az aljzaton.. Este próbálok mellékelni képeket is, de addig is valaki nem tudna segíteni mit csinálhatnék vele? Debrecenben lakom, itt nem nagyon tudok egzotikus orvosról...:(

Nagyon szépen köszönöm előre is a segítséget!

Üdv, Dána
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Maya 2015.06.24. 17:44-kor.
Ok: Nem adtál témacímet, javítottam, de kérlek olvasd el a házirend ezen részét! Köszi!
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: Sorozatos megbetegedés

Hozzászólás Szerző: Maya »

a.daanah » Ma, 11:07 írta:Sziasztok!

Az egyik albínó axolotlom nagyon beteg lett, most lesz 2 éves (a másik kettőnek semmi baja sincsen, egy albínó meg egy vad van még). Pár hete kloáka kitüremkedése volt, azóta külön tettem a többitől, de az sikeresen vissza lett rakva. De azóta semmit sem eszik és fel van puffadva, és nagyon fogékony a fertőzésekre, ezért gombaölővel is kezelve van. Valami furcsa fehér nyálkaszerű valamit is elpotyogtat, fogalmam sincs mi lehet az. Most a hátára fekve volt az aljzaton.. Este próbálok mellékelni képeket is, de addig is valaki nem tudna segíteni mit csinálhatnék vele? Debrecenben lakom, itt nem nagyon tudok egzotikus orvosról...:(

Nagyon szépen köszönöm előre is a segítséget!

Üdv, Dána
Szia!

Sajnos az albínózás ezzel jár. Az elején egy kicsit meg vagyok rökönyödve, hogy érted, hogy vissza lett rakva a kloákája? Általában a kloáka előesés magától elmúlik ha nem orvosnak kell vagy manuálisan vagy műtéti úton visszahelyezni, ha nem jól helyezik vissza könnyen elfertőződhet vagy begyulladhat. A nyálkaszerű amit potyogtat a bőréről vagy a kloákájából származik? Ha a bőréről az egyértelműen nyálkahártya leválás ami a betegségek nagyon súlyos fázisába szokott jelentkezni, ha a kloákájából érkezik egy ilyen fehéres vékony nyálkás valami (amit jellemzően sokáig "húz" maga után), nos az a széklete. Igen, egy nem egészséges széklet ami bél-gyomor gyulladásra/fertőzésre utal. Elég súlyos tünetegyüttest látok itt lezajlani (ami azért nem egyik napról a másikra történtek meg..), amivel tudnál egy kis időt nyerni a hűtőzés, mielőbb, még ma elkéne kezdeni. (http://axolotl.hu/viewtopic.php?p=1782#p1782 +összes többi alatta) Ha kapunk képet, meg egy hosszabb leírást, konzultálok az én egzotikus állatorvosommal, mert egy alap néhány hónapos antibiotikumos kezeléssel szerintem nem tudnánk már neki többet ártani, viszont lehetséges, hogy megmentené.

Maya
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
a.daanah
Fórumozó
Hozzászólások: 2
Csatlakozott: 2014.07.04. 18:20

Re: Sorozatos megbetegedés

Hozzászólás Szerző: a.daanah »

Kora délutánra meghalt.. :( Több szakoldalon olvastam h ha nincs helyben segítség és már nagyon ki van türemkedve a kloáka vissza kell rakni különben kidurran és meghal. Minden le volt fertőtlenítve, mert ahogy megláttam h kijött a kloákája, külön raktam gomba és baktérium ölős vízbe. Vártam 1-2 napot, mert azt is olvastam, hogy visszahúzódhat magától, de csak rosszabbodott, aztán már nagyon hatalmasra nőtt. (Amúgy utána olvastam hogyan kell visszarakni, nem is történt gond közben ). Utána kicsivel jobban nézett ki jó pár napig, úszkált rendesen,viszont étvágya nem volt, de én úgy láttam hogy kezd gyógyulni valamennyire. 1-2 napra rá el kezdett puffadni..
Azért nagyon köszönöm a segítséget még egyszer!

Dána
Csacsika
Fórumozó
Hozzászólások: 5
Csatlakozott: 2015.07.18. 21:59

Hőguta?

Hozzászólás Szerző: Csacsika »

Sziasztok,

Az aximmal valami nagyon fura van, fennt van a viz tetejen, osszegubozva. Amikor megmozgatom hogy mizu akkor osszevissza uszkal, fogja a hasat mintha fajna neki. Szine is elegge kifakult...
Gondoltam a meleg miatt van, lehutottem de nem lett jobb... (Most talaltam a forumot)
Van valami otletetek? Esetleg tudnatok ajanlani pesten egy orvost aki ert hozzajuk?

Elore is kosszi
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Maya 2015.07.19. 10:53-kor.
Ok: Nem adtál témacímet, javítottam, de kérlek olvasd el a házirend ezen részét! Köszi!
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: Hőguta?

Hozzászólás Szerző: Maya »

Csacsika » Tegnap, 22:07 írta:Sziasztok,

Az aximmal valami nagyon fura van, fennt van a viz tetejen, osszegubozva. Amikor megmozgatom hogy mizu akkor osszevissza uszkal, fogja a hasat mintha fajna neki. Szine is elegge kifakult...
Gondoltam a meleg miatt van, lehutottem de nem lett jobb... (Most talaltam a forumot)
Van valami otletetek? Esetleg tudnatok ajanlani pesten egy orvost aki ert hozzajuk?

Elore is kosszi
Szia!

Axiknál kicsit máshogy működik a fájdalom mint az embereknél, a testhez szorított görnyedt állapot inkább azt jelzi, hogy az állat izmai görcsölnek a szervezete sokkban van. Nagyon könnyel lehet hőguta, mindenképpen hűtést javasolok. Ha máshogy nem megy vedd ki egy 10 literes vödörbe és ott hűtsd pl jégakkuval. Pesten az ExoPet-et ajánlom a Jász utcában (a legjobbak). Esetleg rakj fel róla képet, úgy többet tudunk mondani.

Maya
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
Csacsika
Fórumozó
Hozzászólások: 5
Csatlakozott: 2015.07.18. 21:59

Re: Hőguta?

Hozzászólás Szerző: Csacsika »

Oks holnap felkeresem oket.
Itt vannak a kepek. Azota a hutoben lakik, de nem lett sokkal jobban. Ami fura nekem hogy nem tud lemenni a viz ala, mindig feljon a viz tetejere, pedig latszik hogy probalkozik lemenni de feljon :/
Amig hidegen van addig adhatok neki enni, vagy inkabb most dietazzon?
Ha tenyleg hoguta akkor mit kell tennem?

https://goo.gl/photos/ZdPh9qVyyfC81V44A
https://goo.gl/photos/BpND74yMseQJm9TQ6
https://goo.gl/photos/UyvBVoFNS7NXBy3Q7

-csabi
Maya » Tegnap, 09:55 írta:

Csacsika » 59 perccel ezelőtt írta:Oks holnap felkeresem oket.

A hűtést nem hűtőzésre értettem, csupán a vízhőfokát kellett volna csökkenteni venti/jégakku/vízcsere/klímázással, ki hogyan tud hűteni. Egy enyhébb hőgutától nem kell azonnal a hűtőbe tenni. Az, hogy nem tud lent maradni azt jelzi, hogy az állat gyomrában vagy beleiben levegő van, nagy valószínűséggel túl sűrűn jött fel levegőért és a gyomrába is nyelt néhányat, ami önmagában nem probléma, de ezt mindig okkal csinálják.

Eléggé nyeszlett ez a kis albínó, mindenképp próbáld meg etetni hűtés alatt is. Ami viszont feltűnt, de szükségem lenne megerősítésre, a kloákájánál van valami "fekete" folt, illetve az ujjai is túl feketék és elvékonyodottak (nem az normál, ivarérett fekete körömvégekre gondolok). Könnyen lehet egy bakteriális fertőzés ami okozhat pl. étvágytalanságot és gyomor, bélrendszeri megbetegedéseket.

Viszont ha már elkezdtél egy hűtőzéses folyamatot, jóó két hétig ne is szakítsd meg, különben felesleges stressz és sokk volt az állatnak.

Maya
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
Csacsika
Fórumozó
Hozzászólások: 5
Csatlakozott: 2015.07.18. 21:59

Re: Hőguta?

Hozzászólás Szerző: Csacsika »

Oks akkor marad bennt. Kap kajat is van itthon : krill rak es teknoseleseg. Ezek jok vagy vegyek valami mast neki amitol fel tud hizni?
Akkor a fekete folttal mindenkepp keressem fel az orvost? Vagy csak a ket het utan? Esetleg hogy tudnam kezelni? Vagy kideriteni hogy mi lehet a gond?

Nagyon kosszi a segitseget
Maya » 12 perccel ezelőtt írta: Szia!

A hűtést nem hűtőzésre értettem, csupán a vízhőfokát kellett volna csökkenteni venti/jégakku/vízcsere/klímázással, ki hogyan tud hűteni. Egy enyhébb hőgutától nem kell azonnal a hűtőbe tenni. Az, hogy nem tud lent maradni azt jelzi, hogy az állat gyomrában vagy beleiben levegő van, nagy valószínűséggel túl sűrűn jött fel levegőért és a gyomrába is nyelt néhányat, ami önmagában nem probléma, de ezt mindig okkal csinálják.

Eléggé nyeszlett ez a kis albínó, mindenképp próbáld meg etetni hűtés alatt is. Ami viszont feltűnt, de szükségem lenne megerősítésre, a kloákájánál van valami "fekete" folt, illetve az ujjai is túl feketék és elvékonyodottak (nem az normál, ivarérett fekete körömvégekre gondolok). Könnyen lehet egy bakteriális fertőzés ami okozhat pl. étvágytalanságot és gyomor, bélrendszeri megbetegedéseket.

Viszont ha már elkezdtél egy hűtőzéses folyamatot, jóó két hétig ne is szakítsd meg, különben felesleges stressz és sokk volt az állatnak.

Maya
Csacsika
Fórumozó
Hozzászólások: 5
Csatlakozott: 2015.07.18. 21:59

Re: Hőguta?

Hozzászólás Szerző: Csacsika »

Megneztem a kloakajanal nem latom feketenek, de az ujjain tenyleg nem csak a korom fekete hanem nehany ujanak a vege is.
Csacsika » 15 perccel ezelőtt írta:Oks akkor marad bennt. Kap kajat is van itthon : krill rak es teknoseleseg. Ezek jok vagy vegyek valami mast neki amitol fel tud hizni?
Akkor a fekete folttal mindenkepp keressem fel az orvost? Vagy csak a ket het utan? Esetleg hogy tudnam kezelni? Vagy kideriteni hogy mi lehet a gond?

Nagyon kosszi a segitseget
Maya » 12 perccel ezelőtt írta: Szia!

A hűtést nem hűtőzésre értettem, csupán a vízhőfokát kellett volna csökkenteni venti/jégakku/vízcsere/klímázással, ki hogyan tud hűteni. Egy enyhébb hőgutától nem kell azonnal a hűtőbe tenni. Az, hogy nem tud lent maradni azt jelzi, hogy az állat gyomrában vagy beleiben levegő van, nagy valószínűséggel túl sűrűn jött fel levegőért és a gyomrába is nyelt néhányat, ami önmagában nem probléma, de ezt mindig okkal csinálják.

Eléggé nyeszlett ez a kis albínó, mindenképp próbáld meg etetni hűtés alatt is. Ami viszont feltűnt, de szükségem lenne megerősítésre, a kloákájánál van valami "fekete" folt, illetve az ujjai is túl feketék és elvékonyodottak (nem az normál, ivarérett fekete körömvégekre gondolok). Könnyen lehet egy bakteriális fertőzés ami okozhat pl. étvágytalanságot és gyomor, bélrendszeri megbetegedéseket.

Viszont ha már elkezdtél egy hűtőzéses folyamatot, jóó két hétig ne is szakítsd meg, különben felesleges stressz és sokk volt az állatnak.

Maya
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: Hőguta?

Hozzászólás Szerző: Maya »

Csacsika » 30 perccel ezelőtt írta:Megneztem a kloakajanal nem latom feketenek, de az ujjain tenyleg nem csak a korom fekete hanem nehany ujanak a vege is.
Csacsika » 15 perccel ezelőtt írta:Oks akkor marad bennt. Kap kajat is van itthon : krill rak es teknoseleseg. Ezek jok vagy vegyek valami mast neki amitol fel tud hizni?
Akkor a fekete folttal mindenkepp keressem fel az orvost? Vagy csak a ket het utan? Esetleg hogy tudnam kezelni? Vagy kideriteni hogy mi lehet a gond?

Nagyon kosszi a segitseget
Maya » 12 perccel ezelőtt írta: Szia!

A hűtést nem hűtőzésre értettem, csupán a vízhőfokát kellett volna csökkenteni venti/jégakku/vízcsere/klímázással, ki hogyan tud hűteni. Egy enyhébb hőgutától nem kell azonnal a hűtőbe tenni. Az, hogy nem tud lent maradni azt jelzi, hogy az állat gyomrában vagy beleiben levegő van, nagy valószínűséggel túl sűrűn jött fel levegőért és a gyomrába is nyelt néhányat, ami önmagában nem probléma, de ezt mindig okkal csinálják.

Eléggé nyeszlett ez a kis albínó, mindenképp próbáld meg etetni hűtés alatt is. Ami viszont feltűnt, de szükségem lenne megerősítésre, a kloákájánál van valami "fekete" folt, illetve az ujjai is túl feketék és elvékonyodottak (nem az normál, ivarérett fekete körömvégekre gondolok). Könnyen lehet egy bakteriális fertőzés ami okozhat pl. étvágytalanságot és gyomor, bélrendszeri megbetegedéseket.

Viszont ha már elkezdtél egy hűtőzéses folyamatot, jóó két hétig ne is szakítsd meg, különben felesleges stressz és sokk volt az állatnak.

Maya
Állatorvos viszont nem fog ártani neki. Elég girnyóka kis albínó.
Egy fontos dolgot lehagytam ExoPet-ben mindenképpen Dr. Schütz Évát keresd! Ő lesz a te embered!
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
Csacsika
Fórumozó
Hozzászólások: 5
Csatlakozott: 2015.07.18. 21:59

Re: Hőguta?

Hozzászólás Szerző: Csacsika »

Oksi akkor holnap hivom, nagyon koszonom a segitsegedet :)
Maya » 1 perccel ezelőtt írta: Állatorvos viszont nem fog ártani neki. Elég girnyóka kis albínó.
Egy fontos dolgot lehagytam ExoPet-ben mindenképpen Dr. Schütz Évát keresd! Ő lesz a te embered!
andrea.93
Fórumozó
Hozzászólások: 10
Csatlakozott: 2016.01.18. 07:11

SOS kiugrás

Hozzászólás Szerző: andrea.93 »

Sziasztok!
Ma reggel riszatott fel a párom arra,hogy Sántánka(a vadas színű axolotlom) a szőnyegen fekszik! Gyorsan felkaptam és visszatettem a vízbe. Amikor megfogtam megmozdult kicsit még nyálkás volt, mikor vissza tettem rögtön úszni kezdett. Nem tudjuk az éjszaka folyamán mikor ugrott ki és mennyi ideig feküdt ott. De az akvárium meg a szőnyeg között van kb 1méter távolság. Az akvárium előtt láttam egy pici vér foltot(gondolom, oda esett le). Most néha helyet változtat, de számomra ismertlen pózban van és vedlik(?). SÉrülést nem látok rajta sehol. Nem nyúltam be megpiszkálni, mert nem szeretném tovább növelni , ezt a sokkoz állapotot (gondolom abban van, mivel én is....)

Jelen esetben mi a teendő? A víz, amiben van most 18fokos. Pár óra megnyugvás elengedő és ez víz hőmérséklet?

Ui.: Tudom,hogy le kell fedni az akváriumot. 90%-a le van szúnyoghálózva. Az a kicsi azért maradt ki,hogy könnyebben betudjak nyúlni etetésnél és a vízcsere is könnyebb legyen. Éppen tegnap vettük észre, hogy esténként Sátánka egyre aktívabb (még csak pár napja vannak nálunk, az előző helyen fedetlen akváriumban volt és soha nem történt hasonló sem), ezért úgy gondoltuk, hogy ,ma azt a kimaradt 10%ot is lefedjük.

Előre is köszönöm a segítséget!
Csatolmányok
Kb 20-25perccel a vízbe visszatétel után.

12596101_1038897472839017_578875366_n.jpg (68.21 KiB) Megtekintve 13681 alkalommal
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: SOS kiugrás

Hozzászólás Szerző: Maya »

andrea.93 » 58 perccel ezelőtt írta:Sziasztok!

Majd 4 évvel ezelőtt ugyanez esett meg Siwonommal, viszont ő megduplázta azzal hogy a 3 méteres emeleti erkély részről levetődött a földszintre. -.-" (http://axolotl.hu/viewtopic.php?p=2634#p2634)

Ha nincs különösebb sérülése, akkor elegendő kb. 18-19 fokos kissé hűtött vízben tartani pár napig. (Akár vödörbe kivéve jégakkuval hűtve). Egyrészt megnyugtatja, másrészt elindulnak a gyógyulási folyamatok. A nyálkahártyájuk szerencsére nagyon sok mindent kibír, sokáig tartják a nedvességet, a jelenlegi "foszlás" természetes. (Vedlés - inkább a védelmi nyálkahártya réteg sérülésének nevezném). Viszont a továbbiakban figyeljetek a bőr gombásodására és kevesebb legyen a nyúlkálás is.

Axolotl, rendkívüli tehetséggel érzi meg mikor van egy évben az az 1 nap amikor nem feded le őket, nem nézel rájuk, nem ellenőrized a szűrőt... szóval, minden aminek 1% esélye van, náluk be fog következni.

Ránézésre, ha nincs nagyobb sérülése akkor rendbe fog jönni. Ha van egyéb belső sérülése, akkor viszont később egy 2 hetes hűtőzést javasolnék, erős imádkozással.
A farkát így tartja jelenleg is? Mintha eltörött volna?

(UI: Apró kavics szintén egy hálálos veszélyforrás, lenyelve könnyen bélelzáródást okozhat.)

Üdv,
Maya
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
andrea.93
Fórumozó
Hozzászólások: 10
Csatlakozott: 2016.01.18. 07:11

Re: SOS kiugrás

Hozzászólás Szerző: andrea.93 »

Maya » 9 perccel ezelőtt írta:

A farkát már nem így tartja. Viszont láttam a farka vége fele, felül 2-3pici véres foltot. Az nagy baj? A kő csere is folyamatban van. :) Ezért is etetem kézből őket és,amit elvesznek,de kiköpnek és nem esznek meg (mert Sátánka első nap ezt csinálta) azt rögtön ki is vettem, hogy nehogy a hal maradvány helyet követ kapjon be. Tudom, hogy ennek ellenére nyelhet le, de ezzel is próbálom csökkenteni az esélyét.
Illetve azt mondták még, hogy figyeljem az első székletét, hogy a gyomránál-emésztésénél nem történt e baj. Illetve ha enni fog, akkor sincs gond.

andrea.93 » 8 perccel ezelőtt írta:

Apró faroksérüléssel nincs baj, be fog gyógyulni. Evés fontos, de ne azonnal, hadd nyugodjon meg még 2-3 napig, a hidegebb vízben viszont több napot kell várni egy egészséges székletre. Némely szempontból nagyon kis szívós élőlények, olvastam már sok kiugrós sikersztorit ahol az axi túlélte és sokat ahol nem sikerült. Siwonomnak jó 1 hónap kellett hogy helyrerázódjon, de ő rendkívül sok levegőt nyelt és össze-vissza törte magát. A kedvét fontos nézni, mennyire bágyadt, mennyire nem mozog, hogyan mozog, görcsösen tarja-e a végtagjait, tehát átlagosan van-e benne életkedv. Ha rosszabbodna, kérdezés nélkül hűtőzést javaslok, pontosan az ilyen traumás sérüléseknél hatásos és látványos.

Maya
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
andrea.93
Fórumozó
Hozzászólások: 10
Csatlakozott: 2016.01.18. 07:11

Re: SOS kiugrás

Hozzászólás Szerző: andrea.93 »

Maya » Ma, 09:06 írta:
andrea.93 » 8 perccel ezelőtt írta:
Maya » 9 perccel ezelőtt írta:Szia!

Szia Maya!
Igazából még nagyon merev a testtartása. Pupos a háta és úgy "lógnak" a lábai. Jobbra-balra dűlöngél picit, olyan mintha a szűrő által okozott áramlat "lökdösné". A kopoltyúját nem mozgatja, csak az áramlat. Éppen most indult el. Oldalasan kezdett menni. Mereven, egyenesen teszi a lábait. Olyan mintha nem menne neki az egyensúlyozás. Viszont most többször is becsukta és kinyitotta a kopoltyúit.
Meg mintha halvány piros lenne alul a kloákájánál.

Üdv. Andi
Csatolmányok
Púpos hát, lógó lábak.
Púpos hát, lógó lábak.
12570907_1038936136168484_395943275_n.jpg (80.16 KiB) Megtekintve 13656 alkalommal
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: SOS kiugrás

Hozzászólás Szerző: Maya »

andrea.93 » Ma, 09:49 írta:Szia Maya!
Igazából még nagyon merev a testtartása. Pupos a háta és úgy "lógnak" a lábai. Jobbra-balra dűlöngél picit, olyan mintha a szűrő által okozott áramlat "lökdösné". A kopoltyúját nem mozgatja, csak az áramlat. Éppen most indult el. Oldalasan kezdett menni. Mereven, egyenesen teszi a lábait. Olyan mintha nem menne neki az egyensúlyozás. Viszont most többször is becsukta és kinyitotta a kopoltyúit.
Meg mintha halvány piros lenne alul a kloákájánál.

Üdv. Andi
Lábaira reagál, vagy nem is mozgatja? Pl. talpát/lábtövét birizgálod kapaszkodik, visszarúg, reagál? Gerincsérüléstől félnék.
Szép hím ahogy látom és éppen párzás előtt áll, nem csodálom, ha szépen beütötte volna az egész kloákáját, Siwonnak anno fel is repedt egy kicsit mikor leesett. (3 méteres esés után konkrét vértócsa volt a földön.)
Ha úgy látod, hogy rossz vagy rosszabbodna, hűtőzés, ha nincs semmi baja ártani nem árt, ha pedig gyógyulna akkor nagy segítség lehet.

Siwonnal fél délután vártam, hogy mi lesz vele, majd jött a hűtőzés elhatározása, visszagondolva nagyon helyesen tettem és ennek kellett volna lennie az első gondolatomnak... 4 évvel ezelőtt nekem is ez volt az első ilyen balesetem.

Maya
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
andrea.93
Fórumozó
Hozzászólások: 10
Csatlakozott: 2016.01.18. 07:11

Re: SOS kiugrás

Hozzászólás Szerző: andrea.93 »

Maya » 19 perccel ezelőtt írta:
andrea.93 » Ma, 09:49 írta:Szia Maya!
Igazából még nagyon merev a testtartása. Pupos a háta és úgy "lógnak" a lábai. Jobbra-balra dűlöngél picit, olyan mintha a szűrő által okozott áramlat "lökdösné". A kopoltyúját nem mozgatja, csak az áramlat. Éppen most indult el. Oldalasan kezdett menni. Mereven, egyenesen teszi a lábait. Olyan mintha nem menne neki az egyensúlyozás. Viszont most többször is becsukta és kinyitotta a kopoltyúit.
Meg mintha halvány piros lenne alul a kloákájánál.

Üdv. Andi
Lábaira reagál, vagy nem is mozgatja? Pl. talpát/lábtövét birizgálod kapaszkodik, visszarúg, reagál? Gerincsérüléstől félnék.
Szép hím ahogy látom és éppen párzás előtt áll, nem csodálom, ha szépen beütötte volna az egész kloákáját, Siwonnak anno fel is repedt egy kicsit mikor leesett. (3 méteres esés után konkrét vértócsa volt a földön.)
Ha úgy látod, hogy rossz vagy rosszabbodna, hűtőzés, ha nincs semmi baja ártani nem árt, ha pedig gyógyulna akkor nagy segítség lehet.

Siwonnal fél délután vártam, hogy mi lesz vele, majd jött a hűtőzés elhatározása, visszagondolva nagyon helyesen tettem és ennek kellett volna lennie az első gondolatomnak... 4 évvel ezelőtt nekem is ez volt az első ilyen balesetem.

Maya
Most megpiszkáltam finoman a lábait, nagy nehézkesen arrébb ment. De most olyan mintha a bal mellső lábán könyökölne,azt is megpiszkáltam,de nem reagált és azóta is ugyan abban a pózban van. Sőt, mintha egyre kevesebbet mocorogna. Szerintem én sem húzom tovább az időt, hanem az oldalon leírtaknak megfelelően, elkezdem a hűtőztetést.
Avatar
Maya
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1054
Csatlakozott: 2012.03.18. 21:46
Milyen minőségben vagy a fórumon: Tenyésztő
Tartózkodási hely: Dány

Re: SOS kiugrás

Hozzászólás Szerző: Maya »

andrea.93 » Ma, 12:10 írta:Most megpiszkáltam finoman a lábait, nagy nehézkesen arrébb ment. De most olyan mintha a bal mellső lábán könyökölne,azt is megpiszkáltam,de nem reagált és azóta is ugyan abban a pózban van. Sőt, mintha egyre kevesebbet mocorogna. Szerintem én sem húzom tovább az időt, hanem az oldalon leírtaknak megfelelően, elkezdem a hűtőztetést.
Mellélőni vele nem lehet, a szükségtelen hűtőzés nem akkora probléma, evolúciós szempontból télen a Xochi hőmérséklete 5 fokra hűl, szóval fizikálisan bőven kibírják. Későbbiekben viszont kérlek jelentkezz, kíváncsiak vagyunk mi lett az axival. Addig is gyógyulást!

Válasz küldése