havica

Itt megismerheted a többieket, illetve Te is bemutathatod kedvenceidet. Úgy működik mint egy kisebb blog.

Moderátor: Axolotl moderátor

Válasz küldése
havica
Fórumozó
Hozzászólások: 22
Csatlakozott: 2013.03.10. 12:47
Tartózkodási hely: Oroszlány

havica

Hozzászólás Szerző: havica »

Február 23. óta vagyok két axi boldog és bánatos gazdija...
Egyszerre kerültek hozzám, egy vadas, Poronty, és egy aranyszínű, Kicsiporonty. A fórumon már többször jelen voltunk, itt most egy etetési naplóba fogok. Kicsiporonty láthatóan egészséges volt, amikor hozzám került, bár a bal oldali felső kopoltyúja hiányzott. Kis ideig minden rendben ment, aztán elkezdett egyre étvágytalanabb lenni. Hosszas kísérletezés után vagyunk, nem túl jók a kilátások. Sendy elvitte pár napos gyógykezelésre, melynek részletei szintén olvashatók a fórumon. Amit meg lehet tenni egy kis állat életben tartására, ő megtette, nem győzök eléggé hálálkodni Neki! Tegnap késő délután költöztünk haza. Sendynél megtanultam a gyakorlatban, hogy etessem itthon, de persze hogy nem úgy mennek a dolgok, mint Nála...
Első tapasztalat: fecskendőből próbáltam etetni, teljes kudarccal. Többnyire beszorult a pumpa, aztán amikor megindult, minden benne lévő erős sugárban zúdult ki, megrémítve Kicsit. Azért este sikerült pár mikroszkopikus méretű macskatápot beleügyeskednem.
Reggel porított táppal kísérleteztünk, nem kért belőle.
Délután hazafelé vettem egy pipettát, meg egy csavaros üvegre való cseppentőt is, most ezeket vetem be. Elsőre eldugult.... akkor továb pépesítettem a port. Mintha beszippantott volna egy-két morzsát, aztán elfordult, most épp szünetet tartunk. Ezalatt megjegyzem, hogy nagyon szeret a levegőztető alatt lenni, mintha jólesne neki a buborékok csiklandozása. Most a kopoltyúja mozgásából úgy látom, szippantgat... Eddig nem evett számottevő mennyiséget, mert széklete még nem volt.
Éva
Avatar
Sendy
MAF tanácsadó:
MAF tanácsadó:
Hozzászólások: 1561
Csatlakozott: 2010.12.04. 23:24
Milyen minőségben vagy a fórumon: Szakértő
Tartózkodási hely: Tatabánya
Kapcsolat:

Re: havica

Hozzászólás Szerző: Sendy »

havica » Ma, 16:08 írta:Február 23. óta vagyok két axi boldog és bánatos gazdija...

Hígítsd jobban fel a tápot, akkor nem fog annyira eldugulni. Hőmérséklete mennyi? Nem túl meleg, és azért se eszik? Ha a mozsaras táp még így is túl nagy szemcsés, akkor két kanál között tudod még jobban porrá őrölni. Én olyanra "gyártottam" amit már nálam gond nélkül meg tudott enni, ha nem akarja, akkor kis szőlőcukorral kell meghozni az étvágyat. Fecskendőnél pedig nem vastagabb az én cseppentőm se :S Próbálkozz és ne keseredj el, ha gond van, tudod, telón elérsz.
Sendy
Minél több embert ismerek meg, annál jobban szeretem és tisztelem az állatokat.
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
havica
Fórumozó
Hozzászólások: 22
Csatlakozott: 2013.03.10. 12:47
Tartózkodási hely: Oroszlány

Re: havica

Hozzászólás Szerző: havica »

Sendy írta:Hígítsd jobban fel a tápot, akkor nem fog annyira eldugulni. Hőmérséklete mennyi? Nem túl meleg, és azért se eszik? Ha a mozsaras táp még így is túl nagy szemcsés, akkor két kanál között tudod még jobban porrá őrölni. Én olyanra "gyártottam" amit már nálam gond nélkül meg tudott enni, ha nem akarja, akkor kis szőlőcukorral kell meghozni az étvágyat. Fecskendőnél pedig nem vastagabb az én cseppentőm se :S Próbálkozz és ne keseredj el, ha gond van, tudod, telón elérsz.
22-23 fok. De már nagyon várom az enyhülést! A Dánió nem javasolja a jégakkut, mert szerintük szivároghat, de a palackra is az van írva, hogy nem mérgező, Te is használod, akkor most mi van?? Igyekszem jobban higítani a kaját. Túl vagyunk a vacsorán. Macskatáp, pár kedvetlen nyammogás. Többször tartottam szünetet közben, ahogy mondtad. Viszont kakilt, nem olyat, mint Nálad, mind világos színű volt, és elég kevés.
Éva
Avatar
Sendy
MAF tanácsadó:
MAF tanácsadó:
Hozzászólások: 1561
Csatlakozott: 2010.12.04. 23:24
Milyen minőségben vagy a fórumon: Szakértő
Tartózkodási hely: Tatabánya
Kapcsolat:

Re: havica

Hozzászólás Szerző: Sendy »

havica » Tegnap, 20:11 írta:
Sendy írta:Hígítsd jobban fel a tápot, akkor nem fog annyira eldugulni. Hőmérséklete mennyi? Nem túl meleg, és azért se eszik? Ha a mozsaras táp még így is túl nagy szemcsés, akkor két kanál között tudod még jobban porrá őrölni. Én olyanra "gyártottam" amit már nálam gond nélkül meg tudott enni, ha nem akarja, akkor kis szőlőcukorral kell meghozni az étvágyat. Fecskendőnél pedig nem vastagabb az én cseppentőm se :S Próbálkozz és ne keseredj el, ha gond van, tudod, telón elérsz.
22-23 fok. De már nagyon várom az enyhülést! A Dánió nem javasolja a jégakkut, mert szerintük szivároghat, de a palackra is az van írva, hogy nem mérgező, Te is használod, akkor most mi van?? Igyekszem jobban higítani a kaját. Túl vagyunk a vacsorán. Macskatáp, pár kedvetlen nyammogás. Többször tartottam szünetet közben, ahogy mondtad. Viszont kakilt, nem olyat, mint Nálad, mind világos színű volt, és elég kevés.
Igen, akár még szivároghat is a jégakku, de nekem olvasztott kupakosak vannak, ha az már szivárog, akkor a fene megette. Nem muszáj jégakkut használni, a fél, másfél, két liiteres ásványvizes palack vízzel megtöltve ugyanolyan szuper, sőt még szuperebb, hiszen tuti nem tud semmi se oldódni belőle, max a ragasztó az üveg faláról. Annyit tudok a szivárgásra mondani, hogy a garnélák is kaptak jégakkut, semmi bajuk nem volt. Szóval szerintem alaposan átnézed a jégakkut, és ha úgy látod semmi baja, használható, de ha aggódsz, akkor flakon.
Étkezés... nem jó ez így, nem jó... pedig már milyen szépen evett.... Mi okoz gondot, az hogy kedvetlen? Elfordítja a fejét az első falatoknál? Nem is próbálkozik nagyon? Szőlőcukorral bolondítva se? Az se jó neki ha keveret a tápot a macskakajával és szőlőcukorral? Esetleg kis szőlőcukros aprított vörösszúnyoglárva, vagy vízibolha? Próbálkozz nagyon és trükköz, higítsd a kaját, hűtsd a vizét akkor jobban, hátha....Ha nnagyon nem jön össze, akkor lehet megismételjük még egyszer, hogy jön hozzám. Szereti ha van egy kis elbújós sötétebb része, tegyél a fél dobozra egy sötét konyharuhát vagy törülközőt, hátha akkor jobban érzi magát. Nálam rendszerint a fele le volt takarva, ha előjött, evett is, ha hátul volt a sötétbe, hagyjam békén.

Nem tudok sokat lenni neten, gyenge a wifijel.
Sendy
Minél több embert ismerek meg, annál jobban szeretem és tisztelem az állatokat.
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
havica
Fórumozó
Hozzászólások: 22
Csatlakozott: 2013.03.10. 12:47
Tartózkodási hely: Oroszlány

Re: havica

Hozzászólás Szerző: havica »

Tegnap a vöröszúnyoglárva sem jött be. Lehet ám, hogy az utazás (zötykölődés-rázkódás-meleg) vetette vissza.
Éjjel felment víz 24 fokosra, hűtöm hideggel óvatosan. Reggelire tápot oldottam, határozottan kapott érte. A dugulással még mindig kínlódom, de próbálkozom. Éjszakára kikapcsoltam a porlasztót, reggel indítottam, megint azonnal odaúszott a vízbuborékokhoz. Pici fehér széklet van a dobozban.
Éva
havica
Fórumozó
Hozzászólások: 22
Csatlakozott: 2013.03.10. 12:47
Tartózkodási hely: Oroszlány

Re: havica

Hozzászólás Szerző: havica »

havica » 15 perccel ezelőtt írta:Tegnap a vöröszúnyoglárva sem jött be. Lehet ám, hogy az utazás (zötykölődés-rázkódás-meleg) vetette vissza.

Igaz, hogy a pofikáján és alatta sokkal több étel volt, mint a szájában, de határozottan kapkodott az ennivalóért. A víz most 21 fokos. A szoba legsötétebb sarkában van, az íróasztalon, ennek a nap a közelébe sem ér, a redőnyt egyébként is félig leengedem, annak ellenére, hogy az erkély árnyékol. Azért kipróbálom a féltakarást :)
Éva
havica
Fórumozó
Hozzászólások: 22
Csatlakozott: 2013.03.10. 12:47
Tartózkodási hely: Oroszlány

Re: havica

Hozzászólás Szerző: havica »

havica » Ma, 07:45 írta:

Ebéd: táp rákkal keverve. Magához képest szorgosan evett. Volt egy kis sötét széklet az aljzaton.
Vacsora: macskatáp vörösszúnyoglárva levével. Eszeget szorgosan, de úgy látom, ezek a mennyiségek csak arra jók, hogy lassabban haljon éhen :( Nagyon nem normális, hogy mákszemnyi falattal sem tud megbirkózni :(
Éva
havica
Fórumozó
Hozzászólások: 22
Csatlakozott: 2013.03.10. 12:47
Tartózkodási hely: Oroszlány

Re: havica

Hozzászólás Szerző: havica »

havica írta:Vacsora: macskatáp vörösszúnyoglárva levével. Eszeget szorgosan, de úgy látom, ezek a mennyiségek csak arra jók, hogy lassabban haljon éhen :( Nagyon nem normális, hogy mákszemnyi falattal sem tud megbirkózni :(
Reggel négy kis kupac széklet az aljzaton, az egyik határozottan "kolbászka"-forma. Reggeli macskatáp. Érdeklődéssel fordult a fecskendő felé, falatozgatott is a maga módján, kétszer határozottan kapott a "falat" után. Víz 21 °C
Éva
havica
Fórumozó
Hozzászólások: 22
Csatlakozott: 2013.03.10. 12:47
Tartózkodási hely: Oroszlány

Re: havica

Hozzászólás Szerző: havica »

havica írta:Reggel négy kis kupac széklet az aljzaton, az egyik határozottan "kolbászka"-forma. Reggeli macskatáp. Érdeklődéssel fordult a fecskendő felé, falatozgatott is a maga módján, kétszer határozottan kapott a "falat" után. Víz 21 °C
Túlvagyunk az ebéden. Első próbálkozás sikertelen: elfordult, és bevonult a hűtőpalack alá pezsgőfürdőzni (porlasztókő). Aztán mégis hajlandó volt hörpintgetni némi oldott tápkeveréket. Délelőtt "tévézett", a monitor közelében lakik jelenleg, amíg ment a gép, mindig a közelében volt. Más iránt is érdeklődik, amikor leszívom a kajamaradékot, mindig odamegy a szívócsőhöz :) Viszont az elfogysztott táplálák mennyiségre is, szemcseméretre is nagyon apró :(
Éva
havica
Fórumozó
Hozzászólások: 22
Csatlakozott: 2013.03.10. 12:47
Tartózkodási hely: Oroszlány

Re: havica

Hozzászólás Szerző: havica »

havica írta:Túlvagyunk az ebéden. Első próbálkozás sikertelen: elfordult, és bevonult a hűtőpalack alá pezsgőfürdőzni (porlasztókő). Aztán mégis hajlandó volt hörpintgetni némi oldott tápkeveréket. Délelőtt "tévézett", a monitor közelében lakik jelenleg, amíg ment a gép, mindig a közelében volt. Más iránt is érdeklődik, amikor leszívom a kajamaradékot, mindig odamegy a szívócsőhöz :) Viszont az elfogysztott táplálák mennyiségre is, szemcseméretre is nagyon apró :(
Vacsora: első fogás pici csirkemájpép porított táppal keverve. Elmenekült előle. Bebújt ismét kedvenc helyére a hűtőpalack alá. Jóval később próbálkoztam macskatáppal, azzal nyammog kicsit.
Éva
Avatar
SzySza
Megrögzött fórumozó
Hozzászólások: 77
Csatlakozott: 2013.02.15. 20:18
Tartózkodási hely: Kartal

Re: havica

Hozzászólás Szerző: SzySza »

havica » 17 perccel ezelőtt írta:

Látom ez a macskatáp be jön neki. Hogy van a kis beteg? Javulgat remélem. :)
SzySza
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
havica
Fórumozó
Hozzászólások: 22
Csatlakozott: 2013.03.10. 12:47
Tartózkodási hely: Oroszlány

Re: havica

Hozzászólás Szerző: havica »

SzySza írta:Látom ez a macskatáp be jön neki. Hogy van a kis beteg? Javulgat remélem. :)
Igen, a macskatápot eszi legszívesebben. Végre találtam egy 10 ml-s fecskendőt, amit elég jól tudok kezelni, most már elvétve lövöm le a bedugulásból kiszabaduló löttyel. Többnyire elsőre elmegy, de második próbálkozásra kitartóan nyammog, kétszer mintha az aljzatra hullott szemcsékből is "lakmározott" volna. Viszont annyira kis mennyiségekről van szó, hogy egyre elkeseredettebb vagyok, hogy ez csak a lassúbb éhenhaláshoz elég :( :( Be is fogom fejezni a naplózást, mert azt látom, hogy nincs változás, "eszeget" most már ugyanúgy minden etetésnél, pici széklete is van, világos színű, nagyon szeret pezsgőfürdőzni, és ennyi... Végre megszűnt a hőség, ez ragyogó, egy gyötrelemmel kevesebb. Lehet, hogy a palackot bennhagyom neki, mert szívesen bújik alá.
Éva
havica
Fórumozó
Hozzászólások: 22
Csatlakozott: 2013.03.10. 12:47
Tartózkodási hely: Oroszlány

Re: havica

Hozzászólás Szerző: havica »

havica írta:Igen, a macskatápot eszi legszívesebben. Végre találtam egy 10 ml-s fecskendőt, amit elég jól tudok kezelni, most már elvétve lövöm le a bedugulásból kiszabaduló löttyel. Többnyire elsőre elmegy, de második próbálkozásra kitartóan nyammog, kétszer mintha az aljzatra hullott szemcsékből is "lakmározott" volna. Viszont annyira kis mennyiségekről van szó, hogy egyre elkeseredettebb vagyok, hogy ez csak a lassúbb éhenhaláshoz elég :( :( Be is fogom fejezni a naplózást, mert azt látom, hogy nincs változás, "eszeget" most már ugyanúgy minden etetésnél, pici széklete is van, világos színű, nagyon szeret pezsgőfürdőzni, és ennyi... Végre megszűnt a hőség, ez ragyogó, egy gyötrelemmel kevesebb. Lehet, hogy a palackot bennhagyom neki, mert szívesen bújik alá.
Eltelt néhány nap, minden a régi... Így "lakmározgat": http://youtu.be/NFjhaVGtmTE Azért ilyen silány a felvétel, mert a két kezem kevésnek bizonyult etetéshez+filmfelvételhez...
Viszont átkereszteltem, az új neve Sobreviviente, vagyis Túlélő! Hátha a szavaknak ereje van :)
Éva
Avatar
SzySza
Megrögzött fórumozó
Hozzászólások: 77
Csatlakozott: 2013.02.15. 20:18
Tartózkodási hely: Kartal

Re: havica

Hozzászólás Szerző: SzySza »

Szurkolok érte! Én is hiszek a szavak erejében :-)
SzySza
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
havica
Fórumozó
Hozzászólások: 22
Csatlakozott: 2013.03.10. 12:47
Tartózkodási hely: Oroszlány

Re: havica

Hozzászólás Szerző: havica »

SzySza » 2013.06.29. 10:38 írta:Szurkolok érte! Én is hiszek a szavak erejében :-)
Eltelt 3 hét, és mi küzdünk rendületlenül. Ennek ellenérek fokozatosan romlik az állapota. Úgy gondolom, nem szenved, mert nyugodt, nem látok rajta zaklatottságot, rendellenes mozgásokat. Megpróbál szipákolni a fecskendőből, de nem tud már mákszemnyi méretű "falattal" sem megbirkózni. Július 12. óta váltakozó gyakorisággal visszahányja az ételt. Rövid kísérletezés után kizárólagosan ráálltunk egy műtött v. anorexiás kutyák/macskák számára készült konzerv tápra, amibe minden etetéskor egy csepp JBL Atvitol multivitamint cseppentek (az akváriuma vizébe is teszek belőle). Ez marad meg legjobban benne, az utóbbi napokban csütörtökön reggel, aztán csak pénteken este hányt. Naponta háromszor, nagyon kis mennyiségeket kap. Egy egy vékonyra lapított tápból levágott kb. kisujjkörömnyi adagot jelent akváriumvízzel higítva.
A lakása egy 16 literes átlátszó műanyag láda, amiben kb 10 cm-es vízben él. Tettem bele egy porlasztót, két kavicsot, pár növényt, hogy otthonosabb legyen. A víz hőmérsékletét 19-20 fokon tartom. Mindig JBL Biotopollal kezelt vagy szűrőkancsós vizet használok. Kezdetben a "lakásában" etettem, de a nagyobb vízben kevéssé láttam, mi történik etetés közben, és a lehullott táplálékot sem tudtam maradéktalanul feltakarítani az aljzatról, ezért 2-3 naponta teljes vízcserét kellett csinálni. Így nekem az a módszer vált be leginkább, hogy kiveszem egy "etetőtálba", ami egy kb. 15*30*6 cm-es átlátszó műanyag edény. Ebben jól látom, mit csinálunk, valamint nem a lakóhelye vizét szennyezi a lehullott táplálék, ami bizony elég jelentős mennyiség. Egy-egy etetés fél-háromnegyed óráig is eltart, főleg, mióta hányni kezdett. Hosszas szenvedés után sikerült egy olyan fecskendőhöz jutnom Sendytől, amivel jól lehet bánni, nem szorul, nem dugul, amióta azt használom, még egyszer sem "lőttem fejbe" a kizúduló eleséggel. Az a tapasztalatom, hogy Sobrevivientét nem viseli meg, hogy naponta háromszor ki-be költözik. Úgy hozzászokott a kezemhez, hogy sokszor hosszasan pihenget a tenyeremben, mielőtt kiúszna belőle.
Sendy önzetlen és fáradhatatlan segítsége, támogatása nélkül már rég nem élne. Rengeteget köszönhetek Neki! Nem tudom, napok vagy hetek lehetnek még hátra, de minden nap ajándék, amit megélhet.
Éva
Válasz küldése